Hirdetés

Bolojan a „doktorbotrányról”: Nyugaton nem jár pótlék a doktori címért, ez román sajátosság

Bolojan

Román sajátosság? Ilie Bolojan védelmébe vette a doktori pótlék megfelezését

Fotó: Tuchiluș Alex

A kormány egyeztetett az egyetemek képviselőivel a doktori pótlék felére csökkentéséről – jelentette ki kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Krónika

2026. február 25., 10:002026. február 25., 10:00

Bolojan elmondta, hogy a kiadáscsökkentő intézkedéseket a felsőoktatásban csak az új tanévtől, az idei egyetemi év lezárása után vezetik be, hogy ne zavarják meg az oktatást.

Bolojan érvelése szerint a nyugat-európai országokban általában nem jár bérpótlék a doktori címért, ez inkább romániai sajátosság.

Hirdetés

„Ha őszinték akarunk lenni: nálunk nem diplomákból van hiány, hanem szakértelemből, esetenként nagyobb elszántságból és elkötelezettségből” – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy

az egyetemi tanárok bérezése elsősorban az oktatói fokozatuktól függ, amelynek megszerzéséhez a doktori cím is szükséges, így a javadalmazásuk már eleve tükrözi ezt a képesítést.

Mint arról beszámoltunk, a kormány jelentős csökkentést tervez a közszférában dolgozó, doktori fokozattal rendelkező alkalmazottaknak járó juttatások terén.

A fejlesztési minisztérium által nyilvánosságra hozott, az adminisztratív intézkedésekről szóló sürgősségi rendelet tervezete szerint a doktori juttatás összegét 2026-ban havi bruttó 500 lejben korlátozzák.

Jelenleg a doktori fokozatért járó juttatás havi bruttó 950 lejes összegig terjedhet, reálértékben így a csökkentés jelentős.

Ha a jelenlegi összeg nettó körülbelül 580 lej, akkor az új, bruttó 500 lejes felső határ bevezetése után körülbelül 293 lejnek felel meg nettóban.


A nettó különbség havi 260–270 lej, ami a jelenlegi szinthez képest csaknem 47 százalékos csökkenést jelent.

A tervezet elleni tiltakozásként Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó hétfő este élő televíziós adásban tépte szét a doktori diplomáját, mondván: a doktori cím teherré, egy darab papírrá vált, amely zavarja az államot, mivel a román állam nem értékeli a számára végzett tanulmányokat.

korábban írtuk

Élő adásban tépte szét a doktori diplomáját egy volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék csökkentése miatt
Élő adásban tépte szét a doktori diplomáját egy volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék csökkentése miatt

Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés