Hirdetés

Bizonytalan referendum

A legésszerűbb az, ha a jövő évi államfőválasztás első fordulójával egy időben rendezik meg az alkotmánymódosításról szóló népszavazást – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök.

Balogh Levente

2013. július 01., 11:502013. július 01., 11:50

A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva vasárnap este kifejtette: a referendum időpontjáról a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) vezetői egyeztetnek majd. Az eredetileg az idei év végére tervezett népszavazás elhalasztásának kérdése azért merült fel, mert – mint arról beszámoltunk - , az alkotmánybíróság múlt héten úgy döntött: a kormányoldal által kezdeményezett törvénymódosítás, amelynek értelmében a népszavazások érvényességéhez szükséges részvételi küszöböt 50-ről 30 százalékra csökkentik, alkotmányos ugyan, de csak akkor, ha hatályba lépését követően egy évig nem alkalmazzák.

Ez rontja a kormány esélyeit, hogy a parlament által várhatóan ősszel elfogadandó alkotmánymódosítást még idén megszavaztassa a polgárokkal is. „Miután eltelik ez az év – jogászként nagyon nehéz felfognom, honnan jött ez az egy év, de politikailag megértem -, tehát miután eltelik ez az egyévnyi karantén, nyugodtan megrendezhetjük a népszavazást. Nincs abban semmi rossz, ha egyszerre tartjuk meg az államfőválasztás első fordulójával, úgy tudom, Băsescu államfő is írt már ki népszavazást az elnökválasztás első fordulójával egy időben. Számomra ez tűnik a legésszerűbbnek, ugyanakkor ez nem az én döntésem, megvitatjuk, és határozunk\" – fejtette ki Victor Ponta.

Arra a felvetésre, hogy amikor az államfő 2009-ben az elnökválasztással egyszerre írta ki az egykamarás, háromszáz fős parlamentről szóló népszavazást, akkor a jelenlegi miniszterelnök bírálta ezt a döntést, Ponta úgy reagált: „Igen, de íme, most lehet, hogy maga az államfő bírálja majd, amit akkor tett.\"

A Pontához hasonlóan a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaként tevékenykedő Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes ugyanakkor felettesével ellentétben arról beszélt: még mindig nem tett le arról, hogy idén októberben tartsák meg a népszavazást, amely akár három napos is lehet. Dragnea közölte: az alkotmánymódosítás és a régiók kialakítása jelentős projektek, ezért nem híve annak, hogy elhalasszák őket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés