
„Kalózfelvétel”. Simion tudtukon kívül lefilmezte a Digi 24 újságíróit, és sértegette is őket
Fotó: Facebook/George Simion
Közleményben fejezte ki aggodalmát az Országos Audiovizuális Tanács (CNA), miután George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a szélsőjobboldal államfőjelöltje tudtukon kívül lefilmezte a Digi 24 hírtelevízió újságíróit, és sértegette is őket.
2025. május 13., 08:572025. május 13., 08:57
Az eset Simion irodájában történt, ahova a csatorna munkatársai azért mentek el, hogy egyeztessenek a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulóját közel 41 százalékos arányban megnyerő jelölttel a hétfőn este esedékes elnökjelölti vitáról, amelytől végül Simion távol maradt, így vita helyett az újságírók ellenfelének, Nicuşor Dannak tettek fel kérdéseket..
Ugyanakkor felvette az egyeztetést, a felvételt pedig közzétette a Facebook-oldalán.
A videóban látható, hogy Simion kioktató és lekezelő stílusban beszél az újságírókkal.
– mondta Simion a csatorna újságíróinak.
Az újságírók válaszul megjegyezték, hogy a vita során mindkét jelöltnek tesznek fel kérdéseket, de ez nem nyugtatta meg Simion..
„Úgy bánnak velem, mint Florin Negruțiu. Még a második forduló előtt hallottam Negruțiu álláspontját a DigiFm-en, amely szerint azt mondta, hogy egyértelmű, hogy Oroszország felé viszem el Romániát” – rótta fel.
– tette hozzá Simion.
A videó hétfő esti közzétételét követően a médiahatóság közleményt adott ki, amelyben elítélte Simion tettét.
A CNA rámutat, hogy az ilyen akciók, amelyek „az újságírók és az újságírói szakma elleni fenyegetésekkel és közvetlen támadásokkal” járnak, ellentétesek az európai normákkal és aláássák a demokrácia alapelveit.
A testület hangsúlyozza továbbá, hogy
„A sajtó képviselőinek megfélemlítése, médiagyilkosoknak való bélyegzése vagy az újságírói tevékenységgel szembeni becsmérlő kifejezések használata súlyosan ellentétes a demokratikus értékekkel, valamint a sajtószabadságra és az újságírók védelmére vonatkozó európai normákkal” – olvasható a hivatalos közleményben.
A tanács azt is leszögezi, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát körültekintően kell értelmezni, hangsúlyozva, hogy az „nem foglalja magában a közvélemény fenyegetésének, rágalmazásának vagy visszaélésszerű manipulálásának jogát”.
Ezzel kapcsolatban a CNA emlékeztet arra, hogy
„Annál is inkább szükséges, hogy felelősségteljesen, a tisztesség szellemében és a demokrácia alapvető intézményeinek – amelyek között a média alapvető helyet foglal el – tiszteletben tartásával viselkedjünk” – szögezte le a testület.
Végezetül a CNA felszólít minden közszereplőt, hogy járuljon hozzá „a párbeszéd, az őszinteség és az újságírás, valamint az újságírásnak a demokratikus életben betöltött szerepe iránti tisztelet légkörének megszilárdításához”, és megerősíti az intézmény elkötelezettségét, hogy minden törvényes eszközzel biztosítsa az emberi méltóság és a hivatásos újságírás védelmét Romániában.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
Egy friss felmérés arra világít rá, hogy a román állampolgárok fele biztosra veszi, hogy felismeri az álhíreket – de más emberek ítélőképességét a megkérdezettek nagy hányada alábecsüli.
szóljon hozzá!