
Fotó: Facebook/Cătălin Cherecheș
A méltányos eljárás hiányára hivatkozva beperelte Romániát az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, és jelenleg ötéves szabadságvesztését töltő volt polgármestere.
2024. március 26., 11:252024. március 26., 11:25
Ezt a volt elöljáró ügyvédje, Răzvan Doseanu közölte kedden annak apropóján, hogy védencét az ítélet elleni semmisségi folyamodvány ügyében kihallgatta a legfelsőbb bíróság.
Doseanu szerint
A keddi meghallgatás videókonferencia keretében zajlott, Cherecheș a rahovai börtönbőj jelentkezett be, ahova nemrég szállították haza Németországból, ahova a büntetés elől szökött.
A meghallgatáson Cherecheș azt kérte, helyezzék át a semmisségi folyamodvány perét egy másik bíróságra a kolozsvári ítélőtábláról.
Cătălin Cherecheşt vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári táblabíróság november 24-én.
A jogerős ítélet kihirdetésének napján Cherecheş egy rokonának érvényes személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot. Néhány nappal később a Román Rendőrség és a német, magyar, osztrák és olasz hatóságok együttműködésének köszönhetően Németországban elfogták és őrizetbe vették a volt elöljárót, majd múlt kedden kiadták Romániának.

Románia területére érkezett kedd este Cătălin Cherecheş, akit Németország kiadott Romániának, hogy ötéves börtönbüntetését egy romániai zárt rendszerű börtönben töltse le.
A képviselőház házbizottsága szerdán tudomásul vette a jogi bizottság javaslatát egy 15 tagú munkacsoport létrehozásáról, amely a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénytervezeteket hivatott megvizsgálni.
Románia nem küld harcoló alakulatokat Ukrajnába és nem vezényel katonákat a frontvonalra – szögezte le szerdán a román elnöki hivatal.
A Román Hírszerző Szolgálat keretében működő Országos Cyberint Központ már 2021-ben figyelmeztette az Országos Kataszteri Hivatalt az informatikai rendszereiben azonosított biztonsági résekről, azonban az intézmény nem válaszolt hivatalosan a jelzésre.
Szeptember 28-ra halasztotta szerdán a Bukaresti Ítélőtábla annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben Călin Georgescu volt államfőjelöltet és Horațiu Potra zsoldosvezért is az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlettel vádolják.
A román zászló megcsókolásának elutasítása tetemes bírságot vonna maga után, és a trikolórról elnevezett tér kialakítását is kötelezővé tenné egy, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által kezdeményezett törvénytervezet.
Közleményt adott ki szerdán a Kereskedelmi és Iparkamara, miután botrány tört ki egy oknyomozó cikk nyomán, amelyből kiderült: júliusban több politikust, egy alkotmánybírót és vitatott üzletembereket is a görög Míkonosz szigetére utaztattak.
Az előre hozott választásokban látja a teljes jogkörű kormány megalakítását akadályozó politikai patthelyzet feloldásáak egyetlen megoldását Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
Az osztálytermek állandó megfigyelését, drogteszteket és az egyenruha kötelező bevezetését szeretné a válaszadók többsége az iskolákban egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint.
A Sorin Grindeanuval tartott keddi találkozója után Kelemen Hunor kijelentette, hogy „a lehetséges és lehetetlen” parlamenti többségekről tárgyalt a képviselőház elnökével.
Răzvan Dincăt bízták meg a Román Rádiótársaság, Sorina Matei újságírót pedig a Román Televíziótársaság ideiglenes vezetésével.
szóljon hozzá!