2012. november 09., 11:162012. november 09., 11:16
Ez azt is jelentené, hogy azok a mezőgazdasági termelők, akik bizonyítani tudják, hogy számlával adták el terméküket, az így értékesített árumennyiség után visszaigényelhetik az általuk befizetett 24 százalékos áfa 15 százalékát. Az USL szerint így ki lehetne fehéríteni a mezőgazdaságban termelt jövedelmet, amelynek jelenleg csak nagyon kis hányada után fizetnek adót a termelők.
Az USL progresszív adózással helyettesítené a jelenlegi 16 százalékos egységes adókulcsot. Tervük szerint a fő adókulcs továbbra is 16 százalék marad, de a kisjövedelműek esetében 8, illetve 12 százalékos személyi jövedelemadót állapítanának meg a jövedelmek nagyságától függően.
Az USL azt is megígérte a választóknak, hogy fokozatosan csökkenti a munkaadók társadalombiztosítási hozzájárulását.
Emellett a minimálbér fokozatos növelését is vállalták; négy év alatt a jelenlegi 700 lejről 1200 lejre növekedne.
Románia 2009 óta két nemzetközi többoldalú hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében, és a román hatóságok 2013-ban egy harmadik hitelszerződést is kötnének egy vagy két évre, amely elővigyázatossági típusú lenne, akárcsak a jelenlegi. Az IMF többször is leszögezte, hogy ellenzi az adók csökkentését.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.