2013. január 10., 09:272013. január 10., 09:27
Zamfirescu ugyanis nem közvetlenül Becali után következett a pártlistán, azon a negyedik helyen – a PRM ugyanis három képviselőt küldhetett az európai törvényhozásba a 2009-es választások nyomán – Eugen Mihãescu állt. Vadim azzal indokolta Mihãescu háttérbe szorítását, hogy az már nem is számít párttagnak, miután három éve nem fizetett tagdíjat, Mihãescu azonban ellentámadásba lendült.
Kijelentette: Vadim törvényt sértett annak érdekében, hogy elvegye tőle az EP-tisztséget. Mihãescu szerint az Állandó Választási Hatóság is törvénytelenséget követ el, amennyiben Zamfirescu dossziéját küldi el Brüsszelbe, ugyanis ő csupán a hetedik volt a választási listán, az előtte levő három személy pedig nem függesztette fel párttagságát. Mihăescu közölte: Vadim hazudik arról, hogy nem fizette a tagdíjat, tagkönyve ugyanis naprakész, az utolsó bélyegző 2012 decemberéből származik. „Ezúttal valami mást kell kitalálnia, mozdítsa meg azt a nagy fenekét, és hívjon össze egy értekezletet a kizárásomra” – mondta Mihãescu.
Vadim sajátos stílusában válaszolt. Szerinte Mihăescu egy szalmaszálat sem tett keresztbe a pártért sem akkor, amikor négy évig szenátor volt, sem akkor, amikor két évig megfigyelőként képviselte a PRM-t az EP-ben. „Amikor kiestünk a parlamentből, eltűnt. 2009 és 2012 között nem jelent meg a pártszékházban. Nem fizetett tagdíjat. Eltöröm a gerincét, ha erőszakoskodik” – nyilatkozta a PRM elnöke.
Mint arról beszámoltunk, a PRM a napokban értesítette arról a választási hatóságot, hogy Becali helyébe Zamfirescut küldi Brüsszelbe.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.