2012. november 08., 07:572012. november 08., 07:57
A megbeszélést az elnök kezdeményezte, és az egész kormányt meghívta, azonban Ponta közölte: véget ért az az időszak, „amikor a Cotroceni-palotában tartották a kormányüléseket”. Ehhez – és a két politikus közötti, köztudottan rossz viszonyhoz – képest a felek elmondása szerint normális hangvételű, tárgyilagos egyeztetés zajlott. Érintették többek között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániában tartózkodó delegációjával folytatandó tárgyalásokat, és az államfői hivatal közleménye szerint egyetértettek abban, hogy az IMF által megfogalmazott óhaj szellemében a lehető leghamarabb ki kell nevezni a veszteséges állami cégek élére a magánszférából érkező vezetőket. Az elnök egyetértett azzal a programmal is, amelynek keretében a kormány a felfüggesztett uniós kifizetések újraindítását kívánja elérni.
Szóba került az Európai Bizottság által a romániai igazságügy helyzetéről készítendő országjelentés is, amellyel kapcsolatosan egyetértettek abban, hogy tárgyilagos megállapításokat kell tartalmaznia a jogállam helyzetével kapcsolatban. Az államfő és a miniszterelnök végül megállapodott abban, hogy ismét találkoznak, hogy az EU 2014 és 2020 közötti költségvetéséről egyeztessenek, miután Ponta visszatért a kohézió barátai nevű csoport november 13-i, brüsszeli tanácskozásáról.
A mintegy egyórás találkozót követően Ponta – aki szerint komoly tárgyalás zajlott – elmondta, a kormány válságellenes politikájáról egyeztettek, amely – szerinte – az elmúlt hat hónapban eredményesnek bizonyult. Ponta a hatékony intézkedések között a költségvetési kiadások csökkentését említette, valamint a lej árfolyamának stabilizálását. A kormányfő elmondta, hogy az állami vasúttársaság privatizációjáról is egyeztettek, ezen túlmenően az energetikai szektor reformját nevezte a legfontosabbnak.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.