
Fotó: Biró István
A szavazóhelyiségekből kilépő választók megkérdezése nyomán készült felmérés szerint az RMDSZ-re a választók 6,2 százaléka voksolt, míg Tőkés Lászlónak a szavazatok 3,7 százalékát sikerült összegyűjtenie, ami közel egy százalékkal haladja meg a parlamenti küszöb átlépéséhez szükséges 2,83 százalékot. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a hivatalos végeredmény is alátámasztja a felmérést, a szövetség két képviselőt küld az EP-be Frunda György és Sógor Csaba személyében. A kedvező eredmények vélhetően annak tudhatók be, hogy a magyar lakosság arányaiban nagyobb számban szavazott, mint a románok.
Az EP-választások győztese a TNS CSOP-felmérés szerint a Demokrata Párt (PD), amelynek 31,5 százalékot sikerült elérnie, ezzel várhatóan 11 képviselőt delegálhat az európai törvényhozásba. A második legerősebb alakulat a Szociáldemokrata Párt (PSD), a baloldali alakulat 21,1 százaléknyi voksot szerzett, ami 7 mandátumra lehet elegendő. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a harmadik 15,6 százalékkal, ami elméletileg 7 mandátumra elég, a Liberális Demokrata Párt pedig 6,9 százalékot szerzett.
Az exit poll szerint nem jutott EP-mandátumhoz sem az Új Generáció Pártja (4,6 százalék), sem a Nagy-Románia Párt (3,4), sem a Konzervatív Párt (2,4), sem a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (1,6), sem pedig a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (1,5). Hasonló eredményeket rögzít a C.C.S.B. közvélemény-kutatása is, ennek értelmében az RMDSZ 6,3, Tőkés László pedig 3,3 százalékot szerzett.
A Traian Băsescu államfő által az egyéni választókerületes választási rendszer bevezetéséről kiírt népszavazáson elsöprő többséggel győzött az „igen”: az urnákhoz járuló polgárok 89,2 százaléka támogatta a kezdeményezést 10,8 százalék ellenében. A referendum ugyanakkor érvénytelen, mivel a szavazópolgároknak csupán kevesebb mint 30 százaléka adta le voksát, az érvényességhez pedig 50 százalék plusz egy fő lett volna szükséges.
„Mi vagyunk a legerősebbek Romániában, a PD története legjobb eredményét érte el” – fogalmazott örömét nem palástolva, az exit poll eredmények ismertetése után Emil Boc pártelnök. „Viszonylag jó” eredményről beszélt Mircea Geoană, a második helyen végzett szociáldemokraták pártelnöke, Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő, a liberálisok vezetője pedig annak ellenére „nem várt sikerről” beszélt, hogy pártja csak a harmadik helyet érte el a választásokon. Theodor Stolojan, a PLD elnöke azt hangsúlyozta, hogy ezzel az eredménnyel az alakulat az ország negyedik legerősebb pártjává vált. Corneliu Vadim Tudor PRM-elnök bejelentette: lemond szenátori mandátumáról, és összehívta a párt rendkívüli kongresszusát, amelyen a PRM többi honatyájától is a lemondást kéri majd.
RMDSZ: üdvrivalgás és bírálat
Este kilenc óra után egy, illetve három perccel egymás után kétszer is üdvrivalgás tört ki a marosvásárhelyi Bernády-házban. Az összesereglett RMDSZ-vezetők, jelöltek és támogatók előbb akkor hurráztak, amikor a nagyterem egyik sarkában bömbölő Antena 3 hírcsatorna közölte a felmérések eredményeit. Két perc múlva a másik sarokból a Realitatea TV által megrendelt közvélemény-kutatás nyilvánosságra hozatala örvendeztette meg újra a készülék körül állókat. Csupán Frunda György kiáltott egy rövid, de hangos hújt, amikor jóval a 2,8 százalékos küszöb fölött hallotta meg Tőkés László nevét. „Hallgass, te!” – szólt rá Markó Béla, aki a későbbiekben sok sikert kívánt riválisának, de emlékeztetett, hogy a magyarság most akár négy-öt képviselőt is Brüsszelbe juttathatott volna. „Hogy nem így történt, csakis Tőkés lelkiismeretét terheli” – vélekedett Frunda, aki Markóhoz hasonlóan megköszönte a szavazók bizalmát, és ígéretet tett, hogy megfelelően képviseli őket az Európai Parlamentben. „A bizalom arra kötelez, hogy folytassuk eddig felvállalt politikai utunkat” – tette hozzá Markó Béla.
Tőkés: a magyarság győzött
„Alaptalanok voltak azok az aggályok, hogy a demokratikus versenyhelyzet kudarcot jelent a magyarság számára. A rendszerváltás után 18 évvel nagykorúsodott az erdélyi magyarság, tudott élni a választás lehetőségével” – állapította meg Tőkés László. A püspök a Krónikának elmondta, megítélése szerint az RMDSZ számára is hasznos volt, hogy elindult a versenyben, hiszen a magyar választókat a versenyhelyzet késztette arra, hogy nagyobb arányban menjenek el szavazni. „A magyarság győzelmének tekinthetem a választási eredményeket. Ezek a magyar közösség érettségét bizonyítják” – állapította meg a püspök. Kérdésünkre, hogy mennyire szolgálják az eredmények az RMDSZ-szel való megegyezést, kijelentette, már ezen a héten javaslatot tesz a párbeszéd elkezdésére.
„A politikai pluralizmus mára már nemcsak igény, hanem bizonyosság az erdélyi magyar közösség számára. A választás szabadsága pedig nemhogy gyengíti, hanem erősíti a hazai magyarságot” – fogalmazott a Krónikának Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).