
Kiszáll. Becali (jobbra) közölte, hogy már nem érdekli az államfői tisztség, így nem indul el Simion helyett
Fotó: Facebook/George Simion
Már nem akar elindulni az államfői tisztségért George Becali, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője.
2025. március 10., 22:262025. március 10., 22:26
Becali – aki egyben az FCSB labdarúgócsapat tulajdonosa is – erről vasárnap este beszélt a ProSportnak. Közölte, úgy döntött, hogy nem indul az elnökválasztáson, miután Călin Georgescut eltiltotta az idulástól a Központi Választási Iroda (BEC)
– mondta Becali a ProSportnak.

Elszabadultak az indulatok a Központi Választási Iroda (BEC) bukaresti székháza előtt, miután a testület elutasította a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő Călin Georgescu indulását a megismételt megmérettetésen.
Mint arról beszámoltunk,
Becali szerint viszont Georgescu veszélyes, az AUR-nak igenis kellett volna vele szemben egy saját jelölt, ezért ha Simion nem akart indulni, ő maga indult volna el az elnökválasztáson.

Elutasította vasárnapi ülésén a Központi Választási Iroda (BEC) a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelöltnek, Călin Georgescunak a megismételt államfőválasztáson történő indulását.

George Becali szerdán bejelentette, hogy függetlenként indul az elnökválasztáson, de nem lép ki a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR), mert nem kérték tőle.

Ha George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nem indul el a májusi, megismételt elnökválasztáson, akkor ő maga indul el – jelentette be George Becali.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
szóljon hozzá!