2012. szeptember 14., 13:062012. szeptember 14., 13:06
Az államfő bejelentette, hogy pénteken munkalátogatásra utazik Brüsszelbe, ahol Herman van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével, José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság (EB) elnökével és Vivane Reding igazságügyi biztossal folytat megbeszélést, hogy Románia európai elkötelezettségéről biztosítsa őket.
„Románia meggyengülve jött ki a belső konfliktusból, bizalmi válságot okozott, és ezt nem lehet nyilatkozatokkal helyrehozni, csak tettekkel” - mondta az elnök, aki fölszólította a pártokat, hogy az európai integrációval kapcsolatos ügyekben törekedjenek konszenzusra.
Băsescu bejelentette: azzal az üzenettel megy Brüsszelbe, hogy a román intézményrendszer kiállta a próbát, és a parlamenti többség részéről megnyilvánuló politikai nyomás dacára meg tudta védeni a jogállamot. Emlékeztetett: a július 3. és 6. közti események miatt - ezzel az államfő eltávolításának megkönnyítésére tett kormányzati intézkedések időszakára utalt - Romániáról egy soron kívüli igazságügyi országjelentés készül, amelyben az EB éppen a jogállamiság működőképességét elemzi.
Băsescu szerint nem jó jel, hogy - szerinte - továbbra is politikai nyomás nehezedik az igazságszolgáltatásra, és a parlament nem adott ki az igazságszolgáltatásnak két, korrupcióval gyanúsított volt minisztert. Az elnök nem sok jóra számít az igazságügyi országjelentésben, de szerinte ezt nem szabad összekötni az ország schengeni csatlakozásával, amelyet tisztán technikai kérdésként kellene kezelni.
Úgy vélekedett, hogy Európában felgyorsultak az integrációs folyamatok, amire egyebek mellett a fiskális paktumot és a tervezett bankuniót hozta fel példaként. Kifejtette: Romániának nem szabad lemondania az euróövezethez való csatlakozás 2015-ös céldátumáról mindaddig, amíg azt az élet felül nem írja, mert alapvető érdeke, hogy ne maradjon ki az integrációból. Szerinte drámai következményekkel járna, ha Románia kimaradna az euróövezetből.
Felfüggesztéséről Traian Băsescu - újságírói kérdésre - csak annyit mondott, hogy egy jogállamban nem lehet valakit megfosztani mandátumától csak azért, mert népszerűtlenné vált.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.