Asztalos Csaba, a CNCD elnöke akkor azt nyilatkozta, a figyelmeztetést világos üzenetnek szánták, amelyben leszögezik, hogy elítélik a diszkrimináció minden formáját. Az elnök ezt követõen perelte be a testületet. A bíróság csütörtöki ülésén az államfõ ügyvédje azzal érvelt, hogy Bãsescu kijelentése nem minõsíthetõ diszkriminatívnak, mivel a diszkrimináció kirekesztést, egy népcsoport másik népcsoport kárára történõ elõnyben részesítését jelenti. A jogi képviselõ szerint a kijelentés célja nem a szóban forgó etnikum valamely jogának korlátozása volt, és az államfõ nem végzett „faji elemzést\". „Ráadásul a kijelentés magánközegben, a média nyomásának hatására hangzott el\" – érvelt az ügyvéd, hozzátéve, a diszkriminációt külön jogszabály útján kéne szankcionálni, mivel ilyen törvény ma még nem létezik. Az elnök ártatlanságának alátámasztására a jogi képviselõ megemlítette, hogy több roma nemzetiségû személyt is kitüntetett, és roma gyerekek keresztapaságát is elvállalta. A bírák mindezek ellenére elutasították a keresetet. Bãsescu csütörtökön este közölte: megfellebbezi a döntést, mivel szerinte a CNCD kettõs mércét alkalmazott vele szemben.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).