Hirdetés

Băsescu: munkára fel!

Traian Băsescu azzal vádolja a balliberális koalíció vezetőit, hogy a hatékony kormányzás és az aggasztó méreteket öltő munkanélküliség megfékezése helyett médiaszerepléssel vannak elfoglalva. Az USL társelnökei szerint az államfő gazdasági helyzetértékelése valós, de az elnöktől nem fogadják el a kritikát.

Rostás Szabolcs

2013. augusztus 27., 18:362013. augusztus 27., 18:36

2013. augusztus 27., 18:362013. augusztus 27., 18:36

Hevesen kirohant hétfőn este Traian Băsescu államfő (fotó) Victor Ponta miniszterelnök ellen, akit azzal vádolt, hogy csak a politikai csatáival törődik az ország kormányzása helyett. Az elnök szerint a Szociálliberális Unió (USL) hatalomra kerülése óta több mint egy százalékkal nőtt a munkanélküliség, az év első felében pedig csaknem 20 százalékkal estek vissza a külföldi befektetések. Rámutatott, hogy miközben tavaly májusban még 6,7 százalékos volt a munkanélküliek aránya az országban, idén júniusban a mutató 7,6 százalékra emelkedett, júliusban pedig további 29 ezerrel nőtt az állástalanok száma.

„Becslésem szerint a következő időszakban nyolc százalékra emelkedik majd a munkanélküliség, amelyre a gazdasági válság, a Boc-kormány idején nem volt példa. Holott a nyári hónapokban, a szezonmunkák idején a foglalkoztatottságnak növekednie kellett volna\" – állapította meg Băsescu, aki szerint az USL társelnökei „idegesen\" tértek vissza nyári pihenőszabadságukról.

Az államfő aggasztónak nevezte, hogy a kormány nem tudott Brüsszel számára elfogadható együttműködési megállapodást kötni az Európai Bizottsággal a következő hétéves uniós költségvetési pénzek felhasználásáról. Hozzátette, nem vigasztalja a gazdasági növekedés, mert az főleg a jó mezőgazdasági évnek és a Dacia-exportnak köszönhető, de nem járul hozzá a munkahelyteremtéshez.

„Itt az ideje, hogy Victor Ponta kormányozzon a televíziós szereplések és a politikai csatározások helyett\" – szögezte le sajtóértekezletén Băsescu. Hozzátette, hogy az USL vezetői valószínűleg azért nem látják a súlyos problémákat, mert azt hiszik, hogy a munkahelyük a televízió-stúdiókban van. Az államfő reagált az USL vezetőinek ama vádjaira is, miszerint választási megfontolásból támadja a koalíciót.

Băsescu emlékeztetett, hogy második államfői mandátuma 2014 decemberében lejár, és már nem indulhat az elnökválasztáson, így szerinte nincs értelme kampányolnia. Az államfő közölte azt is, kritikái ellenére ma is érvényesnek tekinti a Victor Pontával tavaly aláírt „társbérleti megállapodást\", még akkor is, ha időközben ráébredt: a balliberális kormány teljesen inkompetens, vezetőinek pedig „fogalmuk nincs, mi történik az országban\".

„Valahányszor külföldön járok, civilizált képet igyekszem mutatni Romániáról, és nem olyat, amilyen az államfő bírálatai alapján kitetszik\" – reagált a kormányfő Chişinăuból Băsescu kirohanására. Victor Ponta – aki hétfőn este három bukaresti hírtelevízióban is szerepelt – közölte: miközben az államfő a „lelátókról\" szidalmazza, ő teszi a dolgát, és nem foglalkozik az elnök megjegyzéseivel.

Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke valósnak nevezte Băsescunak a gazdaság állapotáról tett értékelését, szerinte azonban a problémákért nem a kormányt terheli a felelősség. „Traian Băsescu folyamatosan provokál, partizánpropagandát folytat, de régen elveszítette a hitelét az ország előtt\" – nyilatkozta Antonescu, elismerve: udvariatlan gesztus volt részéről, hogy az államfő beszédének kezdetén távozott a közlekedési miniszter hétfői beiktatási ceremóniájáról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés