
2012. július 30., 09:582012. július 30., 09:58
A népszavazás érvényességéhez a választópolgárok felének, plusz egy személynek kell az urnákhoz járulnia.
Traian Băsescu az urnazárás után úgy nyilatkozott: „a demokrácia fáklyája nem aludt ki, a román állampolgárok elutasították a 256 parlamenti képviselő és szenátor államcsínyét”, és amikor visszatér az elnöki hivatalba, megpróbálja a társadalmi megbékélést előmozdítani.
Băsescu külön köszönetet mondott a romániai magyaroknak, akik távolmaradásukal támogatták őt. Mint mondta: vette a jelzést, amit nem fog elfelejteni. Arra utalt, hogy a legkevesebben a magyarlakta területeken mentek el szavazni: Hargita megyében a választói névjegyzékben szereplők 11,6 százaléka, Kovászna megyében 20,6 százaléka, Szatmár megyében 28,2 százaléka, Maros megyében 34 százaléka járult az urnákhoz.
Crin Antonescu ideiglenes államfő úgy nyilatkozott, hogy várni kell még a referendum végleges eredményére, de a központi választási iroda (BEC) és az eredményt hitelesítő alkotmánybíróság döntéseit mindenképp tiszteletben tartja.
Victor Ponta miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan államfőnek, akit ötmillió szavazattal választottak meg, és akinek a leváltására több mint nyolcmillió polgár szavazott el kellene gondolkoznia arról: megvan-e még a legitimitása ahhoz, hogy Romániát képviselje.
„A romániai magyarság számára nem volt közvetlen tétje a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazásnak, ezzel magyarázható a magyar választók alacsony részvétele” – jelentette ki az urnazárás után Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Kolozsváron adott sajtónyilatkozatában kifejtette, hogy azért nem volt közvetlen tétje a magyarok számára a népszavazásnak, mert nem volt magyar jelölt.
A politikus elutasította Crin Antonescu ideiglenes államfő nyilatkozatát, amelyben a politikus a romániai magyarokat azzal vádolta, hogy „bojkottálták” a népszavazást. „Elfogadhatatlan, hogy a magyarokat hibáztassák a referendum miatt, amelynek a végeredményét még nem is lehet tudni” – mondta az RMDSZ elnöke. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ a szavazáson való részvételre buzdította a magyarokat, akiknek azt ajánlotta, szavazzanak saját lelkiismeretük szerint.
Kelemen elutasította azt a kijelentést is, miszerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsára maradtak volna otthon a romániai magyarok. Szerinte Orbán felszólításának nem volt hatása, mert más választások alkalmából sem hatottak az erdélyi magyar választókra a magyarországi politikusok nyilatkozatai.
|
Ponta erről vasárnap nyilatkozott Bukarestben azt követően, hogy leadta szavazatát. Újságírók előtt Ponta kijelentette: miniszterelnökként kötelességének érzi figyelmeztetni magyar kollégáját, hogy beavatkozott a román belpolitikába, amikor azt tanácsolta a romániai magyaroknak, hogy ne menjenek el szavazni a referendum alkalmából. Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn kijelentette: „azt kívánom a románoknak is és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést”. Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár pedig pénteken azt közölte: Orbán Viktor és Tőkés László ismételten kiállt Traian Băsescu államelnök mellett, ebből következően a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot. Ponta szerint amint az a részvételi adatokból látható, Hargita és Kovászna megye lakosai Orbán Viktorra hallgatnak. „Mivel Romániában vagyunk, én azt akarom, hogy a románok maguk döntsék el saját sorsukat, és vonatkoztassanak el azoktól a romániai vagy külföldi személyektől, akik rosszat akarnak Romániának” – mondta Ponta. Hozzátette: Románia demokratikus ország marad akkor, ha az emberek szavazhatnak. |
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.