Hirdetés

Băsescu bízik a pozitív eredményben

Minden bizonnyal pozitívan értékeli a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Románia gazdasági helyzetét a kedden megkezdett és augusztus 14-ig tartó felülvizsgálata során – vélekedett keddi sajtótájékoztatóján a tisztségéből felfüggesztett Traian Băsescu államelnök.

Kőrössy Andrea

2012. augusztus 02., 08:582012. augusztus 02., 08:58

 „Úgy gondolom, hogy megfelelő körülményeket tudunk felmutatni a sikeres végeredményhez, az ország teljesítette a nemzetközi intézetekkel szemben vállalt kötelességeit. A pozitív értékelés megszerzése kötelességünk, hiszen így kiléphetünk majd a nemzetközi piacokra, és megszerezhetjük a szükséges hiteleket” – fogalmazott Băsescu. Hangsúlyozta, egyetért a Ponta-kormány azon döntésével, amely szerint az ország új hitelmegállapodást kötne az IMF-fel a 2013 és 2015 közötti időszakra, a kérelmet azonban túl korainak tartja. A tisztségéből felfüggesztett államelnök szerint az újabb megegyezésről inkább a valutaalap ősszel esedékes felülvizsgálata után kellene szót ejteni.

Isărescu nem ért egyet
a hitelszerződéssel

Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének azon kijelentésével kapcsolatban, amely szerint az IMF-fel tervezett újabb megállapodás piaci instabilitást fog okozni, Băsescu kifejtette, nem szívesen mond ellent a jegybankelnöknek, véleménye szerint azonban a megállapodás az ország további gazdasági növekedésének kulcsát jelenti.

Florin Georgescu pénzügyminiszter ugyanakkor tegnap úgy nyilatkozott, egyelőre nem tudni, hogy a valutaalap, az Európai Bizottság és a Világbank képviselői kivel tárgyalnak majd Románia elnökének személyében. „A látogatás programja természetesen tartalmazza az államfővel való találkozót, ez a felülvizsgálat utolsó napjaiban lesz esedékes, egyelőre azonban kérdéses, hogy ez Crin Antonescu ideiglenes vagy Traian Băsescu felfüggesztett államelnökkel fog megtörténni. Én személy szerint nem tudnék válaszolni erre a kérdésre, mindez az alkotmánybíróság döntésétől függ” – fogalmazott a tárcavezető. Ezzel szemben a sajtótájékoztatón jelen lévő Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter, a Szociálliberális Unió (USL) vezetője úgy vélekedett, mindenképpen Crin Antonescunak kellene képviselnie Romániát az ügyben.

Augusztus közepén
várható eredmény

Mint beszámoltunk, Florin Georgescu múlt heti bejelentése szerint Románia újabb kétéves elővigyázatossági típusú hitelszerződést akar kötni az IMF-fel, ez azt jelenti, hogy csak váratlan válsághelyzet esetében lehetne a hitelkeretet felhasználni. Victor Ponta miniszterelnök nemrég szintén úgy nyilatkozott, a kormánynak mindenképpen folytatnia kell a valutaalappal való együttműködést, ezért jövőre is szükséges a megállapodás megkötése.

A tárcavezető akkor hangsúlyozta, korai a keret nagyságáról beszélni, a fontos az, hogy megszületett ez a középtávú stratégiai döntés. Georgescu ugyanakkor azt is elmondta, Románia teljesítette az első fél évben a nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségeit, így biztosan teljesíteni tudja az idei évre tervezett 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt. Hozzátette, az első fél évben a közberuházások 5 százalékkal nőttek a tavalyi hasonló időszakhoz képest, és sikerült beilleszkedni a közszféra bérezésére tervezett költségvetési keretbe is.

A jelenleg érvényben lévő, 5,4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági hitelszerződés egyébként tavasszal jár le. Ez az ország második ilyen típusú szerződése volt a 2009-ben megkötött 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodás után. A valutaalap küldöttsége kedden a készenléti hitelmegállapodásban rögzítettek felülvizsgálatára érkezett Bukarestbe. Tonny Lybek, az IMF romániai irodájának vezetője elmondta, augusztus 1. és 14. között az Európai Bizottság, valamint a Világbank képviselői is tárgyalnak majd az állami és üzleti szféra illetékeseivel és banki vezetőkkel. Hozzátette, Erik van Vrijer, a valutaalap romániai delegációjának vezetője a tárgyalások után, augusztus közepén hozza majd nyilvánosságra a megbeszélések eredményeit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés