Hirdetés

Băsescu az RMDSZ-t akarja

Továbbra is egy Demokrata-Liberális Párt (PDL)–Nemzeti Liberális Párt (PNL)–RMDSZ-koalíciót látna szívesen az ország élén Traian Băsescu államfő. A köztársasági elnök ezt kedden este a B1 televízió műsorában árulta el, kifejtve, hogy a jövő évi választásokat követően olyan miniszterelnököt látna szívesen a kormány élén, aki „nem adja el a becsületét csak azért, hogy a székében maradhasson”. Ennek kapcsán „jellemtelen” embernek nevezte Călin-Popescu Tăriceanu volt PNL-s kormányfőt. „Egyértelmű, hogy jövőre is a 2008-ban javasolt koalíciót tartom a jó megoldásnak, a liberálisok részvételével” – hangsúlyozta az elnök.

Balogh Levente

2011. augusztus 04., 07:422011. augusztus 04., 07:42

Az ellenzék kapcsán leszögezte: a baloldali módszerek nem jelentenek perspektivikus megoldást Románia gondjaira, mivel pragmatikus intézkedésekre van szükség, olyanokra, amelyek a magánszféra felé irányítják a forrásokat. Emellett egyszerűsíteni kell az államot, folytatni kell a bürokrácia felszámolását, az embereknek pedig a magánszektorban kell munkát keresniük.

Mint megjegyezte, gyakran a liberálisok is baloldali megoldásokat javasolnak, ugyanakkor még mindig velük kormányozna szívesebben együtt, mint a Szociáldemokrata Párttal (PSD). „A PSD anakronisztikus párt” – szögezte le, hozzátéve: Victor Ponta PSD-elnök éretlen, „még gyerek.” Arra a felvetésre, hogy Crin Antonescu, a PNL elnöke érettebb-e Pontánál, Băsescu azt mondta, őt sem tartja többre Pontánál, azonban a gazdasági megoldások terén a liberálisok jóval rugalmasabbak és pragmatikusabbak a szocialistáknál. Emlékeztetett: a szocialistákkal közös koalíciós kormányzás során kiderült, mennyire merevek.

Annak kapcsán, hogy a mostani felmérések szerint a PSD és a PNL alkotta Szociálliberális Unió (USL) a voksok több mint ötven százalékával megnyerné a választásokat, Băsescu leszögezte: az alkotmányban az áll, hogy az abszolút többséget szerző párt, nem pedig pártszövetség jelöltjét kell felkérnie a miniszterelnöki tisztség betöltésére. E kijelentésére felháborodott reakciók érkeztek az USL politikusai részéről. Crin Antonescu PNL-elnök szerint a miniszterelnök kijelölésekor tiszteletben kell tartani a választások eredményét, ha pedig az államfő nem így jár el, akkor „felfüggesztik a tisztségéből, és minden megy tovább”. Antonescu úgy véli, Băsescu nem akarja tudomásul venni a polgárok akaratát, és újra Emil Bocot jelölné miniszterelnöknek.

Relu Fenechiu PNL-alelnök szerint a  párttörvény leszögezi, hogy a pártszövetségek is a pártokéhoz hasonló jogállást élveznek. Puiu Haşotti, a PNL szenátusi frakcióvezetője is azt mondta: az USL pártstátussal rendelkezik, ha pedig Băsescu megsérti az alkotmányt, akkor felfüggesztik tisztségéből. Haşotti a PDL–PNL-koalícióról úgy nyilatkozott: az szép álom lehet Băsescu számára, „a PNL számára azonban rémálom”. Victor Ponta PSD-elnök szerint Băsescu úgy akar viselkedni, mint az év elején megdöntött egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak, és tankokat küldene az utcára a választások után. Sever Voinescu, a PDL szóvivője az államfő felvetése kapcsán arról beszélt: a PDL–PNL-szövetség akkor válik lehetségessé, ha Crin Antonescu megbukik a választásokon, a PNL pedig rátalál régi önmagára.

Nagyvárosok: nyeregben a PDL

Nem tudná elhódítani a jelenleg a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata–Liberális Párt (PDL), illetve a szintén koalíciós tag Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) által irányított nagyvárosokat az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség, ha most tartanák a választásokat – derül ki egy tegnap nyilvánosságra került, az USL tagpártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által megrendelt felmérésből. Az ellenzéki szövetség annak ellenére sem tudná kiütni a nyeregből a PDL-s polgármestereket, hogy amúgy szinte az összes a megyében megszerezné a voksok több mint 50 százalékát.

Jelenleg 16 megyeszékhelynek van PDL-s vagy UNPR-es polgármestere, többek között Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Aradon, Gyulafehérváron, Brassóban, és Déván is. Sorin Apostu, Kolozsvár és Dorin Florea, Marosvásárhely elöljárója a felmérés szerint a helyiek több mint ötven százalékának támogatását élvezi. A megyei tanácselnöki tisztségek esetében is hasonló a helyzet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés