2013. március 28., 11:542013. március 28., 11:54
Az államfőnek egy szerda esti televíziós műsorban tette e kijelentéseit, Băsescu arra hivatkozott, hogy az általa kezdeményezett 2009-es népszavazáson az állampolgárok elsöprő többsége szavazott az egykamarás és legfeljebb háromszáz képviselős parlamentre.
„Ha ezt nem tartják be, arra fogom biztatni a románokat, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson”, amellyel az új alkotmányt kell szentesíteni. Hozzátette: különben sem hiszi, hogy Románia polgárai elfogadnának egy olyan alaptörvényt, amely nem tartalmazza a korábban megszavazott kitételeket. Szerinte ezek nélkül az alkotmánybíróság sem fogadhatja el az alkotmánymódosítást, hiszen az nem tükrözné a népakaratot.
Băsescu szerint „nem érdemes csak azért alkotmányt módosítani, hogy az államfő helyett a miniszterelnök képviselhesse az országot az Európai Tanács ülésein”, vagy azért, hogy bevezessék a közigazgatás új, regionális szintjét.
Az államfő kezdeményezésére a 2009-es elnökválasztással egy időben tartottak népszavazást Romániában a parlament átalakításáról. A népszerű témák akkori felkarolását az elemzők többsége Băsescu kampányfogásának tekintette. A népszavazáson megszavazott elveket mindeddig nem építették be a jogrendbe.
Az alkotmány szerint annak bármilyen módosítását népszavazással kell megerősíteni. Románia alkotmányát legutóbb 2003-ban módosították. Akkor kétnaposra kellett nyújtani az eredetileg egynaposra meghirdetett népszavazást, mert az első nap után nem gyűlt össze az alaptörvény elfogadásához szükséges szavazatszám, az alkotmánymódosítás pedig elengedhetetlen volt Románia később megtörtént NATO- és EU-csatlakozásához.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.