Hirdetés

Băsescu az alkotmánnyal kampányol

Az alkotmányt választotta kampánya jelképéül a tisztségéből felfüggesztett Traian Băsescu államfő, aki szerda este egy utcai sajtóértekezleten ismertette népszavazási kampánystratégiáját. Leváltásáról referendumot írtak ki július 29-ére.

MTI

2012. július 12., 10:162012. július 12., 10:16

Băsescu kampányát egy erre a célra bérelt házból irányítja, és hívei - főleg a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) aktivistái - segítik ebben. Első sajtóértekezletét - helyszűke miatt - az utcán tartotta meg. Díszletképpen az alkotmányt könyv formájában ábrázoló óriásplakátot feszítettek ki a ház előtt. Băsescu ez előtt beszélt.

Kijelentette: meg akarja nyerni a népszavazást, bár tudja, hogy nincs sok esélye rá. Arra épít, hogy a választók nem fogadják el a becstelenséget, márpedig szerinte a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) politikusai nemcsak az eltávolítását készítették elő becstelenül, de még Brüsszelnek is hazudnak. Victor Ponta miniszterelnök azt állította brüsszeli tárgyalópartnereinek, hogy a parlamentet kell összehívni a referendumtörvényről szóló alkotmánybírósági döntés életbe léptetéséhez - fejtette ki.

Az alkotmánybíróság arról döntött, hogy nem lehet eltörölni az érvényességi küszöböt.

„Románia 2004 óta nem hazudott Európának. Úgy látom, Ponta úr a becstelenséget most Brüsszelig vitte. Azt hiszi, még mindig működik az, hogy mást mond itthon, és mást Brüsszelben. Ez ma már nem megy” - jelentette ki Băsescu.

A felfüggesztett elnök elmagyarázta, hogy a választási küszöböt eltörlő kormányrendeletet a kormánynak kellene megsemmisítenie ahhoz, hogy a hatályos szabályozást összhangba hozza az alkotmánybírósági határozattal. A taláros testület kedden kimondta: a népszavazás érvényességéhez a választói névjegyzékben szereplők legalább felének az urnák elé kell járulnia. Ez több mint kilencmillió polgárt jelent.

A Băsescu elmozdítását kezdeményező USL attól tart, hogy alacsony részvételi arány esetén érvénytelen lesz az államfő leváltásáról rendezendő népszavazás, és Băsescu visszatér az elnöki hivatalba. Emiatt próbálkoznak olyan jogi megoldást találni, amely eltörli, vagy legalábbis leszállítja a referendum érvényességi küszöbét.

2007-ben, mikor először próbálták meg leváltani Băsescut, a népszavazáson nyolcmillió ember járult az urnákhoz, közülük hatmillió őt támogatta.

Băsescu szerdán elmondta, tisztában van azzal, hogy sokan lehetetlen vállalkozásának tartják a többség támogatásának megszerzését a referendumon, neki mégis ez a célja.

„Abban bízom, hogy a választók nem akarnak bűnrészesek lenni a becstelenségben, és tisztességesek lesznek velem. Én is tisztességes voltam velük, amikor őszintén el kellett mondani, hogy a válságintézkedések elkerülhetetlenek. Fontos, hogy tudják: nem az elnöki székért, hanem elvekért harcolok. Akárcsak a legutóbbi elnökválasztás alkalmával, mindent egy kártyalapra, az alkotmányra teszek fel” - mondta Băsescu.

A PDL bejelentette, hogy három nagygyűlést rendez Băsescu támogatására július 29-éig. Az elsőre szombaton Kolozsváron kerül sor, majd Jászvásár és Bukarest következik. A PDL azt kérte híveitől, hogy fehérbe öltözve fejezzék ki a jogállamért érzett aggodalmukat, jelszavuk pedig az legyen: „idén nyáron fehér a viselet”.

Az USL Bősescu leváltásáért kampányol: ők hét-nyolc nagygyűlést ígérnek híveiknek az ország különböző nagyvárosaiban. Liviu Dragnea szociáldemokrata főtitkár kedden bejelentette, hogy aktivizálják az USL teljes helyhatósági kampánystábját, mások között azt a húszezer önkéntest, aki a szavazás napján sms-ben küld gyorsjelentést a részvételi adatokról a kampányközpontba.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés