2012. július 10., 12:302012. július 10., 12:30
Az államfői mandátum átadására zárt ajtók mögött került sor a román elnöki hivatal székhelyéül szolgáló bukaresti Cotroceni-palotában. Fél óra elteltével Traian Băsescu saját Dacia Logan gépkocsiját vezetve, a kapuban álló televíziós stáboknak integetve távozott.
Băsescu a napokban - saját kérésükre - több tanácsadóját is felmentette tisztségéből, kedden az elnöki hivatal szóvivője, Bogdan Oprea is lemondott.
A felfüggesztett államfő leváltásáról népszavazáson döntenek az állampolgárok július 29-én.
Ezt megelőzően népszavazási kampányra kerül sor. A Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette, hogy három nagygyűlést rendez Băsescu támogatására a következő hetekben. Az elsőre szombaton Kolozsváron kerül sor, majd Jászvásár és Bukarest következik. A PDL azt kérte híveitől, hogy fehér viselettel fejezzék ki a jogállamért érzett aggodalmukat, jelszavuk legyen az, hogy „idén nyáron fehér a viselet”.
A kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) hét-nyolc nagygyűlést ígér híveiknek az ország különböző nagyvárosaiban. Liviu Dragnea szociáldemokrata főtitkár bejelentette, hogy aktivizálják az USL teljes helyhatósági kampánystábját, többek közt azt a húszezer önkéntest, akik a részvételi adatokról küldenek sms-ben gyorsjelentést a kampányközpontba a szavazás napján.
Crin Antonescu mind a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségének, mind a szenátus elnöki tisztségének a gyakorlását ideiglenesen felfüggesztette. Az ideiglenes államfő jogosítványai csak annyiban különböznek a megválasztott államfő jogosítványaitól, hogy nem intézhet beszédet a parlamenthez és nem oszlathatja fel a törvényhozást.
Az 52 éves, történész végzettségű Crin Antonescu 1996 óta tagja a román parlamentnek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben, amelynek 2009 óta elnöke is. A Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Konzervatív Párttal (PC) közösen létrehozott pártszövetség, az USL államfőjelöltjévé választotta.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.