
Nevetségesnek nevezte Traian Băsescu államfő Tőkés László múlt szombati, tusványosi felvetését, amelyben felkérte Orbán Viktor magyar kormányfőt: Magyarország Ausztria és Dél-Tirol mintájára vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött.
2013. augusztus 06., 15:572013. augusztus 06., 15:57
Az elnök – aki korábban Tőkés oldalán rendszeres résztvevője volt a Tusnádfürdői rendezvénynek – a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva hétfő este beszélt az ország közigazgatási átszervezéséről, bírálva a kormány ezzel kapcsolatos politikáját, de a regionalizációval kapcsolatos magyar követeléseket is. Băsescu szerint a kormány regionalizációs terveivel szembeni elutasítás az RMDSZ politikai játszmáinak része.
„Meggyőződésem, hogy senki sem helyezkedhet szembe egy ilyen törvénnyel, mivel az együttes fejlődéshez szükséges a közigazgatási átszervezés. (...) Tiszteletben kell tartanunk a jogaikat, de a magyar kisebbség jogai egyenlőek a román többségével. Nem hozunk létre egy másik országot az országon belül, ezt meg kell érteniük. Ugyanolyan autonómiája lesz Hargita, Kovászna és Maros megyének, mint Caracalnak és Konstancának, ezt meg kell érteniük, mivel ezt rögzíti az alkotmány, és az alaptörvény ezen előírását senki sem fogja módosítani\" – vélte az államfő. Hozzátette: az RMDSZ nélküli 70 százalékos parlamenti többség könnyedén túlléphetett volna egyes magyar politikusok elbizakodottságán „mint azé a nevetséges alaké, aki védhatalmi státust kért Erdély fölött.\"
A Szociállinberális Unió (USL) pártjai alkotta kormánytöbbség regionalizációs tervei kapcsán kifejtette: nem hiszi, hogy az képes lesz megvalósítani a közigazgatási átszervezést. „A 70 százalékos parlamenti többséggel rendelkező óriás megmutatta a korlátait, képtelen fejlődést előidézni Románia számára\" – jelentette ki az államfő, hozzátéve: a közigazgatási átszervezés, valamint egy korszerű alkotmány, amely egyszerűsítené az állami intézmények, közöttük a parlament működését, bizonyította volna, hogy ez az óriási többség képes túllépni a víziók hiányán.
„Bebizonyították, hogy képtelenek rá, Románia pedig elvesztegetett egy rendkívüli lehetőséget, mivel nagyon kevéssé valószínű, hogy a soron következő választási ciklusokban 70 százalékos többség jöjjön létre\" – jelentette ki. Úgy vélte, Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes hibásan fogott bele a közigazgatási átszervezésbe, mivel felülről lefele kezdett bele a folyamatba.
„Olyan nevetséges helyzeteket láttam, amikor a megyei kiskirályok egymással viaskodtak, hogy ki legyen a régió vezetője. Ez megmutatta, milyen kevéssé értik a közigazgatási átszervezés szükségességét\" – mondta Băsescu. Azt is kifejtette, hogy álláspontja szerint a jelenlegi 3200 község közül gazdaságilag csupán ezer életképes, így ezeket össze kellett volna vonni, és a megyei kormányintézmények összevonását is meg kellett volna valósítani még a vonatkozó törvény elfogadása előtt.
Mint ismeretes, a kormány által ismertetett elképzelés szerint a jelenlegi nyolc fejlesztési régiót ruháznák fel közigazgatási jogkörökkel. Ezt azonban az összes magyar politikai párt ellenzi, mivel ebben az esetben mind a székelyföldi, mind a partiumi tömbmagyarság számaránya kedvezőtlenebbé válna a nagyobb régiókban. Ezért önálló, a kulturális és történelmi hagyományokat is tiszteletben tartó Hargita, Maros és Kovászna megyéből álló székelyföldi, valamint Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből álló partiumi régiót akarnak. A román fél viszont ettől elzárkózik, mivel „etnikai alapú\" követelésnek tekinti.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!