2013. február 20., 07:372013. február 20., 07:37
Az elnökünk mellett (Alături de preşedintele nostru) című oldalon posztolt bejegyzés értelmében a tavaly decemberi választások óta szünetel közte és a párt vezetői közötti párbeszéd, és nem is kezdődhet újra, amíg a PDL élén a jelenlegi vezetők állnak.
Mint arról beszámoltunk, Băsescu – aki 2004-es államfővé választásáig a párt elnöke volt – az elmúlt héten kemény bírálatokat fogalmazott meg a PDL jelenlegi vezetőivel szemben, kijelentve, hogy a pártvezetésben jelenleg nincs olyan karizmatikus politikus, aki képes lenne kivezetni a PDL-t a válságból. A párt ügyeibe való beavatkozást most azzal magyarázta, hogy a PDL szavazótábora azonos az övével. Az államfő szerint a Vasile Blaga pártelnök irányította vezetőség a tavalyi választásokon elszenvedett vereség ellenére is legitimálni próbálja magát, hogy az esedékes tisztújító kongreszszuson újabb mandátumot szerezzen, ehhez pedig a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) retorikáját alkalmazza, attól sem riadva vissza, hogy a PDL kormányzását bírálja. Ez pedig Băsescu szerint csak újabb kudarcokhoz vezethet, ezért jelezte: a továbbiakban is szólni fog a PDL helyzetéről a párt szimpatizánsaihoz, még akkor is, ha ez a jelenlegi pártvezetőknek nem tetszik.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.