2012. május 03., 13:292012. május 03., 13:29
A két államfő közös sajtóértekezletén Băsescu újságírói kérdésre reagálva kifejtette: a NATO-országok biztonságát nem Oroszország veszélyezteti, és Moszkvában egyre többen megértik, hogy az amerikai rakétapajzs Romániába telepítendő elemei - amelyek 2015-ben válhatnak működőképessé - nem Oroszország ellen irányulnak. „Délkelet-Európa polgárait olyan feltörekvő katonai hatalmakkal szemben akarjuk biztonságba helyezni, amelyek atomfegyverekről álmodoznak és középtávolságú rakéták kifejlesztésén dolgoznak, amelyekkel elérhetik Románia területét is. Azzal is számolnunk kell, hogy ilyen fegyverek terroristák kezére is juthatnak” - mondta Traian Băsescu.
Hozzátette, Romániának és Oroszországnak is azonosak az érdekeik az állampolgáraik biztonságát illetően, ezért nincs szükség arra, hogy a Moldovai Köztársaság ütközőövezet legyen. Băsescu - mint mondta - inkább azt reméli, hogy középtávon nem Románia, hanem Moldova lesz az Európai Unió keleti határa.
Nicolae Timofti moldovai elnök Bukarestben kijelentette, nincs szükség arra, hogy országa területén idegen csapatok állomásozzanak, és úgy vélekedett, sikerül majd elérniük, hogy az Orosz Föderáció kivonja csapatait a Dnyeszteren túli szakadár területekről. Timofti beszámolt róla, hogy az orosz fél kétoldalú, míg Moldova nemzetközi tárgyalásokon rendezné a kérdést.
A márciusban megválasztott Nicolae Timoftinak - Brüsszel után - második külföldi útja a romániai látogatás, ahol vendéglátója megerősítette, Románia mindenkori kormánya támogatni fogja a Moldovai Köztársaság európai integrációját.
A bukaresti sajtótájékoztatóján elhangzott, Románia és a Moldovai Köztársaság felgyorsítja a közös infrastruktúra-projekteket: a két országot összekötő gázvezeték építését, az optikai kábelek lefektetését, a Pruton átívelő hidak és vasútvonalak korszerűsítését. Románia ötezer ösztöndíjjal támogatja a moldovai fiatalok romániai képzését.
Traian Băsescu beszámolt arról, hogy a „moldovai kisebbségről” szóló nemzetközi félreértéseket tisztázandó, arra a következtetésre jutott Nicolae Timoftivel: Románia és a Moldovai Köztársaság két szuverén, független állam, amelyekben a lakosság többsége román.
A moldovai elnök a kétkamarás román parlament házelnökeivel és a román ortodox egyház vezetőjével, Daniel pátriárkával is találkozik csütörtökön Bukarestben.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.