
Fotó: presidency.ro
Románia nem tűri el, hogy a Lukoil fenyegetőzéssel próbáljon leállítani egy bűnügyi vizsgálatot: ha az orosz cég Romániában akar maradni, akkor be kell tartania a román törvényeket – jelentette ki csütörtökön Traian Băsescu államfő.
2014. október 10., 12:382014. október 10., 12:38
A román elnök Vlagyimir Nyekraszovnak, a Lukoil-csoport alelnökének a bejelentésére reagált, aki a kilátásba helyezte, hogy bezárják a ploiești-i Petrotel Lukoil kőolaj-finomítót, miután a román ügyészség zárolta annak nyersanyag- és árukészletét. Az orosz csoport romániai vállalatának vezetőjét 230 millió eurós kárt okozó pénzmosással és adócsalással gyanúsítják.
Băsescu leszögezte: Románia jogállam, törvényei mindenkire érvényesek, és itt nem működik az igazságszolgáltatásban a „putyini típusú” nyomásgyakorlás. „Ilyesmit Putyin otthon megtehet, de nem egy európai uniós országban. Nekünk is úgy kell viselkednünk, ahogy az oroszoknak, hogy ők is megértsék” – jelentette ki indulatosan.
A román elnök szerint a kormánynak fel kell készülnie, hogy „átvegye” a Lukoil ploiești-i üzemét, ha az orosz tulajdonos a finomító bezárásáról döntene.
Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, a jobboldali államfő politikai ellenfele kijelentette: a kormány mindent megtesz az ország energetikai biztonsága érdekében, de a 28 uniós tagállam közül „Magyarország az egyetlen, amely államosításba kezdett”.
Ponta úgy vélekedett: az elnök „felindultságában\" tett kijelentéseivel egyáltalán nem segíti Romániát. Mint mondta, a nemzetbiztonság és energetikai biztonság komoly dolgok, az ezzel kapcsolatos döntéseket a kormány megfontoltan, alapos elemzések nyomán, és nem „dühében” hozza meg.
Csütörtökön a román Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács az igazságszolgáltatásra nehezedő nyomásra panaszkodott. A kieső adóbevételek és a munkahelyek miatti nyilvános aggodalmával Victor Ponta nyomást gyakorol az ügyészekre, és ez az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértéseként értelmezhető – vélekedett a bírák és ügyészek szakmai testülete. A Lukoil alelnöke szerint a cég pénteken dönt arról, bezárja-e ploiești-i finomítóját.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!