Hirdetés

Az elveszett levél

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

A kormányfő tagadja a befolyással való üzérkedést. Heves visszhangot váltott ki Elena Udrea, a Demokrata Párt (PD) ügyvezető főtitkárának bejelentése, miszerint 2005 tavaszán Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök egy levélben kérte Traian Bãsescu államfő,közbenjárását a főügyészségnél Dinu Patriciu korrupcióval vádolt üzletember érdekében. A volt államfői tanácsadó szerint az elnök mérgesen eldobta a kéziratot, majd felkiáltott. „így akarják az országot kormányozni a bűnözők!”. Udrea kifejtette, a jegyzék a Cotroceni palota irattárában található és reményét fejezte ki, hogy előkerül a Tãriceanut kompromittáló bizonyíték.

2007. január 15., 00:002007. január 15., 00:00

2005-ben Udrea azzal vádolta meg Tãriceanut, hogy Ilie Botoº volt főügyész közbenjárását is kérte a Rompetrol-ügyben gazdasági visszaélésekkel vádolt Patriciu érdekében. A miniszterelnök utólag elismerte: telefonált a főügyésznek, azonban tagadta, hogy nyomást gyakorolt volna rá a Rompetrol tulajdonosának ügyében.
 A kormányfő ezúttal is határozottan cáfolta a demokrata politikus vádjait, és leszögezte: soha sem kérte az államfő beavatkozását egy büntetőjogi eljárásba. Szerinte Udrea nyilatkozatai politikai indíttatásúak, amelyek célja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kongresszusának lejáratása.
Traian Bãsescu azonban elismerte a levél létezését. A Kolozs megyei polgármesterekkel tartott tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón az államfő kifejtette, már nem emlékszik a kézirat tartalmára, azonban utasítást adott, hogy jegyzéket keressék ki a cotroceni-i archívumból. Mint elmondta, havonta több tízezer felkérést juttatnak el hozzá, a törvényes jellegűeket megvizsgálja, a törvényteleneket azonban „idegesen félreteszi”. Újságírói felvetésre válaszolva, miszerint a miniszterelnök befolyással való üzérkedésének eltitkolása bűncselekménynek számít, Bãsescu leszögezte: Tãriceanu is csak egy állampolgár.  Az államfő ugyanakkor figyelmeztette a levél létezését tagadó miniszterelnököt, hogy már kénytelen volt beismerni a kormányfő számára kínos részleteket.
Radu Stroe, a kormány főtitkára kijelentette, amennyiben előkerül a kézirat, Bãsescutól engedélyt kérnek a levél grafológiai vizsgálatára, amelyet Londonban végeznének el. Stroe szerint a jegyzék egy hamisítvány, ennek elkészítői pedig büntetőjogi szempontból felelnek. Barta Zoltán

B. Z.

Keret
Az államfő sajnálkozik a gratuláció miatt.

Traian Bãsescu elnézést kért a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tisztújító ülésén elhangzott gratulációja miatt. Kifejtette, nem értesült arról, hogy Anton Pandrea, a CSM új elnöke annak a bírói testületnek volt tagja, amely 1995-ben megtorpedózta az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását, csupán azért gratulált neki megválasztása előtt, mert előzetesen senki sem jelöltette magát az intézmény vezetői tisztségébe. Bãsescu hangsúlyozta, nem számított arra, hogy kijelentése ilyen nagy visszhangot kap.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés