2010. december 29., 12:322010. december 29., 12:32
Egy televíziós beszélgetésben a kormányfő emlékeztetett arra: 2008 decemberében az állami intézményeknél 1,397 millió embert alkalmaztak, 2009 decemberében 1,378 millió volt az alkalmazottak létszáma. Azóta mintegy 88 ezer dolgozót bocsátottak el, így az idén október végén 1,291 millióra apadt az állami szektorban foglalkoztatottak létszáma, amely a miniszterelnöki bejelentés szerint november végére már 1,274 millióra esett vissza.
Ennek megfelelően Boc úgy látja: Románia teljesíti az IMF-nek tett ígéretét, amelynek értelmében az év végére legfeljebb 1,29 millió munkavállaló maradhat a költségvetésből finanszírozott intézményekben. Jelezte azt is, hogy az állami szektor szerkezeti átalakításának folytatása révén jövőre további leépítések várhatók, elsősorban a pénzügyminisztérium és a belügyminisztérium kötelékében. A kormány így lesz képes csak teljesíteni a nemzetközi pénzintézet által megkövetelt feltételt, miszerint 2011-ben az állami szférában a béralap nem lépheti túl a 39 milliárd lejt (valamivel több mint 9 milliárd euró).
A napokban Gheorghe Gherghina pénzügyi államtitkár bejelentette, hogy ennél a tárcánál jövőre mintegy 2 ezer embert terveznek elbocsátani, így kívánják csökkenteni az állami intézmények „igazolhatatlan” és „pazarló” költekezéseit.
Ami a belügyi tárcát illeti, kimutatták, hogy a rendfenntartó erők kötelékében dolgozók létszáma jelenleg 25 százalékkal haladja meg az európai átlagot. Ez azt jelenti, hogy 100 ezer lakosra 500 belügyi alkalmazott jut, miközben az európai átlag csak 400 fő. Ennél a minisztériumnál is várhatóak a leépítések, az utcára kerülők számára ugyanakkor biztosítani kívánják az átképző tanfolyamokat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.