2012. július 13., 11:412012. július 13., 11:41
Az RMDSZ-közlemény részletesen idézi Kelemen Hunor pártelnöknek Wilfried Martens EPP-elnökhöz, Joseph Daul frakcióvezetőhöz és Antonio Lopez-Isturiz főtitkárhoz intézett levelét. Az RMDSZ az EPP tagja, és a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) mellett társszervezője a EPP ősszel esedékes bukaresti kongresszusának.
Kelemen levelében arról biztosította az EPP vezetői, hogy az RMDSZ továbbra is az Európai Néppárt által képviselt politikai értékek jegyében cselekszik.
„Az elmúlt hetek politikai csatározásai közepette a szövetség képviselői és szenátorai tartózkodtak a képviselőház és a szenátus elnökeinek leváltásáról szóló szavazáson, ugyanígy tettek a nép ügyvédjének a leváltásakor is. A szavazáshoz szükséges többség az RMDSZ jelenléte nélkül is megvolt, ezt a kormánypárt képviselői és szenátorai biztosították” - idézi Kelemen Hunor levelét az RMDSZ-közleménye.
Az államfő felfüggesztését célzó parlamenti szavazásról az RMDSZ elnöke azt írja: az RMDSZ-frakciókban hosszas egyeztetés után sem sikerült egységes álláspontot kialakítani, ezért az RMDSZ képviselői és szenátorai lelkiismeretük szerint szavaztak.
„A romániai magyar közösségen belül is megoszlanak a vélemények Băsescu államelnököt illetően, de nem a klasszikus jobb- és baloldali politikai nézetek szerint. A felfüggesztett államfőnek hívei is, ellenzői is vannak a közösségben, attól függően, hogy ki mennyire ért egyet Băsescu elnök vezetési stílusával és az elnöki intézmény súlyával Romániában” - magyarázta levelében Kelemen Hunor.
Leszögezte, az RMDSZ továbbra is a jogállamiság mellett száll síkra, és soha nem fog olyan döntést támogatni, amely gyengíti az állam alapintézményeit, ugyanakkor aggodalommal szemléli Románia hitelvesztését az Európai Unióban és a nemzetközi politikai életben.
Kelemen Hunor tájékoztatta továbbá az Európai Néppárt vezetőit arról, hogy a hét elején konstruktív párbeszédet folytatott Orbán Viktor magyar kormányfővel, a beszélgetés egyik témája szintén a romániai belpolitikai helyzet és az RMDSZ álláspontja volt.
„Sajnálattal kell megállapítanom, hogy Tőkés László független parlamenti képviselő az elmúlt napokban mindent megtett annak érdekében, hogy az önkormányzati választásokon csúfos vereséget szenvedett pártjának rövidtávú politikai nyereséget szerezzen, annak ellenére, hogy az erdélyi magyar emberek szavazatukkal egyértelműen kinyilvánították az RMDSZ-be vetett bizalmukat” - hangsúlyozta az EPP vezetőihez intézett levelében Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke levelében arról biztosította az EPP vezetőit, hogy folyamatosan egyeztetnek romániai néppárti testvérpártjukkal, a PDL-vel és annak új elnökével, Vasile Blagával az EPP őszi, bukaresti kongresszusának sikeres előkészítése érdekében.
Az államfő felfüggesztéséről rendezett titkos parlamenti szavazás eredményeiből a romániai sajtó jelentős része és Traian Băsescu felfüggesztett államfő arra a következtetésre jutott, hogy az RMDSZ törvényhozóinak többsége a felfüggesztésre voksolt.
2007-ben, Traian Băsescu első felfüggesztése alkalmával, az RMDSZ az államfő leváltása mellett szállt síkra, és arra buzdította az erdélyi magyar választókat, hogy a referendumon szavazatukkal járuljanak hozzá Băsescu leváltásához. Akkor a nyolcmillió szavazat 75 százalékának megszerzésével Băsescu visszatért az államfői tisztségbe. A székelyföldi választók jelentős része - az RMDSZ-kampánnyal szembefordulva - Băsescu visszatérésére voksolt. A kudarc után Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke lemondott miniszterelnök-helyettesi tisztségéről.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke július 10-én levélben gratulált Vasile Blagának a PDL elnökévé történt megválasztása alkalmából, s úgy fogalmazott, hogy „RMDSZ sajnálatos módon a barikád másik oldalára sodródott”.
Július 4-én közzétett állásfoglalásában Tőkés a posztkommunista visszarendeződés segítésével vádolta az RMDSZ-t. „Vádolom az RMDSZ-t, hogy parlamenti tartózkodásukkal hallgatólagosan támogatják a lopakodó vörös diktatúra visszatértét. Ilyenképpen annak a szocialista hatalomnak tartanak bakot, amelyik törölni akarja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karát létrehozó – általuk szövegezett – kormányhatározatot, és amelyik a kulturális autonómiát elviekben biztosító kisebbségi törvényből kilúgozni szándékozik annak az erdélyi magyarság számára létfontosságú részeit” - írta július 4-i állásfoglalásában Tőkés László.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.