Hirdetés

Az oktatási miniszter lemondását követelik a szakszervezetek

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.

Hírösszefoglaló

2025. július 29., 18:532025. július 29., 18:53

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség a kedden kiadott közleményben az általuk képviselt több mint 250 ezer tanügyi alkalmazott nevében felháborodásukat fejezték ki az oktatási rendszerre vonatkozó 2025/141-es törvény előírásaival szemben. Rámutatnak: annak ellenére, hogy az utóbbi időben minden lehetőt megtettek és minden érvet fölsoroltak – tárgyalásokat folytattak az államelnökkel és felkérték, hogy ne hirdesse ki ezt a törvényt, tárgyalásokat folytattak a miniszterelnökkel, az oktatási miniszterrel, a kormánykoalíciós pártok vezetőivel, tüntetéseket szerveztek a parlament előtt – ez a „mélyen antiszociális törvény” megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Meglátásuk szerint a kormány „az elmúlt 35 év legnagyobb válságát” idézi elő az oktatásban.

Hirdetés

A három érdekképviseleti szövetség állítása szerint a kormány nem végezte el a hatástanulmányokat az intézkedések meghozatala előtt.

A szakszervezetek az államelnököt, a kormányfőt, a tanügyminisztert és a kormánykoalíciós pártokat egyaránt hibáztatják az oktatási rendszer „precedens nélküli felborításáért”.

A romániai oktatást és kutatást „keményen sújtó” intézkedések a következők: a heti kötelező tanítási óraszám 2 órával történő emelése; több száz oktatási intézmény összevonása, ami véleményük szerint „leépítésekhez fog vezetni” a tanári és kisegítő személyzet körében; az osztályok létszámának növelése; az óradíj csökkentése; az igazgatók és tanfelügyelők tanítási óraszámának emelése; a romániai felsőoktatás „alulfinanszírozása” az egy hallgatóra jutó standard költségek aktualizálásának elmulasztása révén – emlékeztetnek.

korábban írtuk

Daniel David: sem bércsökkentés, sem elbocsátás nem lesz a tanügyben
Daniel David: sem bércsökkentés, sem elbocsátás nem lesz a tanügyben

Senki nem mérlegeli jelenleg a tanügyi alkalmazottak bérének csökkentését, és elbocsátások sem lesznek a rendszerben – jelentette ki szerdán Daniel David ügyvivő oktatási miniszter.

A bírált intézkedések között vannak a kutatóintézetek és egyetemi könyvtárak alulfinanszírozottságát eredményezők is.

Állításuk szerint a döntések meghozatalában aktív szerepe volt Daniel David oktatási miniszternek, és ezért lemondását követelik.

A három szakszervezeti tömb közölte azt is, hogy szeptember 8-án, a tanév első napján, több mint 30 000 tanügyi alkalmazott fog részt venni az oktatás tüntetésén – számolt be az Agerpres.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés