
Fotó: Barabás Ákos
Egy friss felmérés szerint az oktatásban dolgozók 56,3 százaléka nem szeretné beadatni a koronavírus elleni vakcinát.
2020. december 21., 16:412020. december 21., 16:41
2020. december 21., 16:492020. december 21., 16:49
A Spiru Haret Oktatási Szakszervezetek Szövetsége december 16. és 21. között végzett felmérést a Covid-19 elleni oltás kapcsán, melynek eredményeit az Agerpres közölte. A szövetség a felmérés eredményei által arra vonatkozólag is szeretne információkat szerezni, hogy mikor lehet esély az oktatási intézmények újranyitására, annak tükrében, hogy a tervek szerint december 23-án hagyják jóvá az első, a Pfizer-BioNTech cégpáros által kifejlesztett oltás alkalmazását az Európai Unióban.
A romániai oltási stratégia szerint december végén, januárban kezdenék meg a lakosság beoltását, elsőként az egészségügyben dolgozókét, majd második lépésként többek között az oktatásban dolgozókét.
A felmérésben 13 356 oktatásban dolgozót, tevékenykedőt kérdeztek az oltásról. A résztvevők 92,6 százaléka tanár.
41,4 százalék, csak az oltási kampány után szeretne ismét személyes formában tanítani.
A felmérés minden tekintetben igyekezett átfogó lenni. A résztvevők 49 százaléka 15 000 lakosúnál nagyobb városban vagy a fővárosban tanít, 21,7 százalékuk városban, 29,3 százalékuk pedig falvakban, vidéken. A megkérdezettek 38,3 százaléka 40-49 év közötti, 23,3 százalékuk 50-59 év közötti, 21,8 százalékuk 30-39 év közötti.
73,1 százalék az óvodák, 75,7 százalék az előkészítő osztályok és az I–IV. osztályok újranyitását, 70,6 százalék az V–VIII. osztályok, és 69,4 százalék a középiskolák és a szakiskolák újranyitását is szeretné.
Bár a többség szeretne visszatérni a személyes oktatási formákhoz, védőoltást akkor sem szeretne a megkérdezettek több mint fele, ha az ingyenes lesz.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!