Hirdetés

Az Európai Néppárt támogatását kéri az RMDSZ a Mikó-ügy kapcsán

Nyugat-Európában a tulajdonok elidegenítése fel sem merülhet, sajnos azonban Délkelet-Európában még bármi megtörténhet – jelentette ki Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a romániai helyzetről kialakult vita kapcsán az Európai Néppárt brüsszeli közgyűlésén.

Hírösszefoglaló

2012. szeptember 03., 16:242012. szeptember 03., 16:24

Winkler szerint a Mikó-ügyben nem csak egy személyt ért igazságtalanságért, hanem a közösség és a református egyház magántulajdonhoz való jogáért kell szót emelni, ezért vetette fel az RMDSZ az Európai Néppártban ezt a kérdést, ehhez kéri az alakulat és a testvérpártok támogatását.

Winkler Gyula hangsúlyozta: ismét látnunk kell, hogy Európa halasztja a szembenézést a kisebbségi kérdéssel, holott a Nyugat-Balkán csatlakozási törekvései kapcsán hamarosan válaszokat kell adni. Ezzel arra az európai álláspontra utalt, amely az Európai Szerződésekre hivatkozva az országok belügyének minősíti a kisebbségi jogkövetelést.

A képviselő szerint a szerződéseket vagy az adott országok alkotmányát be kell tartani, de politikusokként célul tűzhetik ki ezen szabályok megreformálását, többek között a kisebbségi kérdésben. A romániai helyzetre utalva Winkler Gyula elmondta, nyugati szemmel azt is nehéz megérteni, ami a Romániában az elmúlt két-három hónapban történt, sokan elfelejtik, hogy az országnak a kommunista évtizedek súlyos örökségével kellett szembenéznie

Az ülésen Korodi Attila, az RMDSZ EP-képviselője elmondta: az RMDSZ nem ért egyet az Európai Bizottság azon kijelentésével, miszerint csak az államelnök iránti támadások fenyegetik Romániában a demokráciát, véleménye szerint az ingatlan-visszaszolgáltatások körüli események is ugyanúgy veszélyt jelentenek. „Nem értünk egyet Viviane Reding európai biztos azon nyilatkozatával sem, hogy ez az ország belügye. Ingatlanjaink évszázadok óta közösségünk tulajdonában, a mi tulajdonunkban voltak, ükapáink, ükanyáink építették őket. Ehhez hasonló bírósági döntésekkel nagyszüleink találkoztak az 50-es években. A romániai magyarság nem az igazságszolgáltatásba próbál beleszólni, hanem jogos tulajdona mellett emel szót” – szögezte le a képviselő.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés