
Ígéret. Alexandru Rogobere egészségügyi miniszter szerint nem indokoltak az elbocsátások
Fotó: Freepik
Mindennek a teteje lenne elbocsátásokhoz folyamodni az egészségügyi rendszerben, mert a rendszerben hiány van munkaerőből – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
2026. február 02., 11:302026. február 02., 11:30
Az egészségügyi miniszter az Antena 3 csatornának nyilatkozva vasárnap este elmondta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) vasárnap délutáni ülésén megvitatták többek között a gyermeknevelési támogatásokra és a háborús veteránokra kivetett 10 százalékos adó eltörlését.
„Úgy gondolom, hogy ez egy jó intézkedés, mert az egészségügyi rendszer átszervezésére irányuló egyéb intézkedések elegendő megtakarítást hoztak a rendszernek ahhoz, hogy most megszüntessük ezt az egyenlőtlenséget.
– magyarázta Rogobete.
Arra a kérdésre, hogy lesznek-e elbocsátások, az egészségügyi miniszter nemlegesen válaszolt.
„Az egészségügyi rendszerben ez lenne mindennek a teteje.
– tette hozzá Alexandru Rogobete.
Mint ismeretes, a 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedéseknek részét képezi az állami szektor költségeinek visszanyesése is.
Ugyanakkor az ígéretek szerint az egészségügyben és az oktatás terén nem lesznek elbocsátások.
Jelentős mértékben emelkednek július 1-jétől a közlekedési szabályok megszegéséért kiszabott bírságok. A „frissített” büntetéslistát a minimálbér változásaihoz kötötték, amelynek bruttó értéke idén nyártól 4325 lejre nő.
Az egészségügyi ellátás költségei miatt a romániai lakosság inkább halogatja az orvosi vizsgálatokat; tízből nyolcuk állítja, hogy hamarabb menne orvoshoz, ha részletfizetéssel rendezhetné a számlát – derül ki egy felmérésből.
Elégedetten nyilatkozott Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti üléséről, amelyen sikerült megtalálni a megoldást a PSD által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Sikerült megoldást találniuk a kormánykoalíció pártjainak a költségvetés elfogadását akadályozó vitákra – jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök.
Radu Miruță védelmi miniszter bejelentése szerint a hadsereg búvárai egy újabb áldozat holttestét emelték ki a Midia kikötőtől 8,6 kilométerre elsüllyedt, 26 méteres mélységben levő vontatóhajóból.
Felfüggesztette szerdán a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága a 2026-os költségvetés tervezetének vitáját.
Kelemen Hunor elutasítja az „erőfitogtatás” gondolatát a koalícióban, és úgy véli, hogy a feszültségek ellenére a költségvetést el fogják fogadni.
Többórás szünet után megismételték a szavazást a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságában a PSD a munkaügyi minisztérium 2026-os költségvetését módosító javaslatáról, az eredmény azonban megegyezett az előző voksoláskor jegyzettel.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Alina Gorghiu képviselő szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem mérlegeli a kormányból való kilépést, mivel a politikai felelősség számukra fontosabb a választási számításoknál.
szóljon hozzá!