Hirdetés

Választási csalást kiált az AUR, a párt szerint megfélemlítik a szavazókat

AUR

Az AUR szerint máris „választási csalások” történnek  

Fotó: László Ildikó

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vasárnapi közleménye szerint egyre több jel utal „választási csalásra, a szavazók megfélemlítésére és a politikai erőforrásokkal való visszaélésre”.

Krónika

2025. május 18., 13:502025. május 18., 13:50

2025. május 18., 13:562025. május 18., 13:56

Az AUR ezért sürgette a Központi Választási Irodát,

az Állandó Választási Hatóságot és a rendőrséget, hogy haladéktalanul ellenőrizzék és szankcionálják ezeket a törvénytelenséget.

Hirdetés

Az AUR szerint főként Ilfov, Vâlcea és Mehedinți megyéből, illetve Bukarest első kerületéből érkeztek bejelentések választási csalásokról. Konkrétumokat azonban nem említett az alakulat.

Közleményében a szélsőségesen nacionalista George Simion vezette ellenzéki párt azt állítja, hogy a diaszpórában zajló szavazás kapcsán a „szabálytalanságok új hulláma” tapasztalható, és ismételten felszólítja a hatóságokat, hogy „sürgősen” vizsgálják ki ezeket, és hozzanak konkrét intézkedéseket a „választásoknak az önkényuralmi rendszerekre jellemző módszerekkel történő eltérítésének” megakadályozására.

A közlemény szerint az AUR a választás első két napján is jelzett törvénytelenségeket a külhoni szavazókörzetekből, de vasárnap a szabálytalanságok egy új hullámára hívja fel a figyelmet.

Az AUR szerint a feltárt szabálytalanságok között szerepel a választási turizmus gyanúja Cipruson és a Moldovai Köztársaságban, a szavazás manipulálása egy írországi szavazóhelyiségben, valamint egy olyan megfigyelő kamera „technikai okokból” történő kikapcsolása egy ausztriai szavazóhelyiségben, amelynek éjszaka is bekapcsolva kellett volna maradnia.

Az alakulat ismételten felszólítja az Állandó Választási Hatóságot (AEP), a külügyminisztériumot és a Központi Választási Irodát (BEC), hogy sürgősen vizsgálja ki ezeket az incidenseket és hozzanak konkrét intézkedéseket a „választásoknak az önkényuralmi rendszerekre jellemző módszerekkel történő eltérítésének” megakadályozására.

korábban írtuk

Kitessékelték Simionékat a rendőrök, Bolojan és Predoiu is szavazásra buzdít
Kitessékelték Simionékat a rendőrök, Bolojan és Predoiu is szavazásra buzdít

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje Călin Georgescu volt független elnökjelölttel együtt szavazott, Ilie Bolojan ügyvivő államfő, Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök is leadta szavazatát a második fordulóban vasárnap.

korábban írtuk

Hatvan százalék fölött jár a részvétel az államfőválasztás második fordulójában
Hatvan százalék fölött jár a részvétel az államfőválasztás második fordulójában

A belföldi szavazóhelyiségek megnyitásával vasárnap megkezdődött a romániai elnökválasztás második fordulója, amelyen a voksolásra jogosult mintegy 19 millió nagykorú állampolgár eldöntheti, ki lesz az ország következő elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Az igazságszoltatás szakmai szervezete elkészítette saját jelentését az igazságügyi rendszerről

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy elküldte az elnöki hivatalnak, a kormánynak és az igazságügyi minisztériumnak az igazságszolgáltatási rendszer problémáiról készített belső felmérésének előzetes eredményeit.

Az igazságszoltatás szakmai szervezete elkészítette saját jelentését az igazságügyi rendszerről
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Előzetes letartóztatásban marad a vesztegetéssel gyanúsított korábbi szállításügyi miniszter

Előzetes letartóztatásban marad Alexandru Răzvan Cuc volt szállításügyi miniszter, akit vesztegetésben való bűnsegédlettel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Előzetes letartóztatásban marad a vesztegetéssel gyanúsított korábbi szállításügyi miniszter
2025. december 24., szerda

Terjed az influenza, Erdélyben regisztrálták a szövődmények okozta első idei halálesetet

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el, akit A-típusú, H3 altípusú influenzavírus fertőzött meg.

Terjed az influenza, Erdélyben regisztrálták a szövődmények okozta első idei halálesetet
2025. december 24., szerda

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt hatósági felügyelet alá helyeztek egy prefektust és helyettesét

Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut és alprefektusát, Ștefan Nicolaét, akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt hatósági felügyelet alá helyeztek egy prefektust és helyettesét
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az Európai Zsidó Kongresszus elítéli a romániai antiszemita megnyilvánulásokat

Az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) „határozottan elítélte” a Silviu Vexler, a zsidó közösség hivatalos parlamenti képviselője és a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke ellen irányuló antiszemita zaklatást és fenyegetéseket.

Az Európai Zsidó Kongresszus elítéli a romániai antiszemita megnyilvánulásokat
2025. december 24., szerda

Legionárius vezetők arcképét festették egy közpénzből is finanszírozott bukaresti kápolna falára

A '30-as és '40-es években számos gyilkosságot elkövető szélsőjobboldali, fasiszta legionárius mozgalom több vezető alakjának arcképét festették egy bukaresti kápolna falára – derült ki a napokban.

Legionárius vezetők arcképét festették egy közpénzből is finanszírozott bukaresti kápolna falára
2025. december 24., szerda

Minisztériumoknak utaltak ki pénzeket a kormány tartalékalapjából

Több minisztérium és állami intézmény 2025-ös büdzséjének a kiegészítését hagyta jóvá kedd esti ülésén a bukaresti kormány: a működéshez és béralapokhoz szükséges összegeket kapott a környezetvédelmi, a védelmi, a fejlesztési minisztérium.

Minisztériumoknak utaltak ki pénzeket a kormány tartalékalapjából
Hirdetés
2025. december 24., szerda

A kormány több mint egymilliárd lejt utalt ki katonai kiadásokra

A kormány kedden jóváhagyta a rendeletet, amely révén 1,3 milliárd lejt biztosít a kormányzati tartalékalapból a Védelmi Minisztériumnak a hadsereg felszerelési programjainak folytatására.

A kormány több mint egymilliárd lejt utalt ki katonai kiadásokra
2025. december 24., szerda

Adóügyek, pártpénzek, szociális intézkedések: elfogadta a kormány a salátarendeletet

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Adóügyek, pártpénzek, szociális intézkedések: elfogadta a kormány a salátarendeletet
2025. december 23., kedd

Megszeppent a kormány az orvosok fenyegetésétől, emeli a járóbeteg-szakellátásért járó pontértéket

2026. január elsejétől 6,5 lejre nő a járóbeteg-szakellátás szolgáltatásaiért járó pont értéke – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kormány keddi ülése után.

Megszeppent a kormány az orvosok fenyegetésétől, emeli a járóbeteg-szakellátásért járó pontértéket
Hirdetés
Hirdetés