Hirdetés

Az alkotmánybíróság megindokolta, hogy miért nem engedte indulni Călin Georgescut az elnökválasztáson

Călin Georgescu

Kizárva. Călin Georgescu már biztosan nem indulhat el a májusi elnökválasztáson

Fotó: Facebook/Călin Georgescu

Az alkotmánybíróság pénteken megindokolta döntését, amellyel helybenhagyta a Központi Választási Iroda (BEC) határozatát Călin Georgescu államelnök-jelöltségének elutasításáról.

Krónika

2025. március 14., 15:192025. március 14., 15:19

Az indoklás lényege, hogy az új elnökválasztás kiírására a tavaly elnökválasztást érvénytelenítő 2024. december 6-i alkotmánybírósági határozat miatt volt szükség, és „megengedhetetlen” lenne most úgy tekinteni, hogy Călin Georgescu megfelel az elnökjelöltség feltételeinek.

Az elnökválasztást érvénytelenítő 2024. december 6-ai határozatot azért hozták, mert egy sor szabálytalanságot állapítottak meg, és ezt vették most is figyelembe a Georgescu jelöltségével kapcsolatban – magyarázza indoklásában a taláros testület.

Hirdetés

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett dokumentum idézte az alkotmánybíróság hivatkozott határozatát, amely szerint az elnökválasztási folyamat összes szakaszát a választási törvények megsértése és számos szabálytalanság jellemezte, amelyek

  • torzították a választási versenyt,
  • korlátozták a választás szabadságát,
  • befolyásolták a választási kampány átláthatóságát és tisztaságát,
  • figyelmen kívül hagyták a kampány finanszírozására vonatkozó jogi előírásokat.

Mindezek együttesen a demokratikus választások alapvető elveinek megsértését eredményezték.

korábban írtuk

Vége: Călin Georgescu nem indulhat az elnökválasztáson
Vége: Călin Georgescu nem indulhat az elnökválasztáson

Az alkotmánybíróság elutasította Călin Georgescu fellebbezését az elnökjelöltségének érvénytelenítéséről szóló határozat ellen, így a szélsőjobboldali politikus nem indulhat az államfőválasztáson – közölte források szerint több bukaresti médium.

Az alkotmánybíróság határozatában kiemelte, hogy sérültek a demokrácia, a jogállamiság és a szuverenitás elvei, valamint a választáshoz és a megválaszthatósághoz való jog,

és megállapította, hogy az államnak az alkotmányos elvekre hivatkozva kötelessége megakadályozni a választási folyamatba való indokolatlan beavatkozásokat – olvasható az indoklásban.

Mint ismeretes, a Központi Választási Iroda március 9-én utasította el Călin Georgescu jelöltségének iktatását, a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megállapításainak figyelembevételével.

A BEC indoklása szerint a jelöltség iktatásának mérlegelésekor a BEC nem tekinthette fontosabbnak a formai szempontokat az alkotmánybíróság által már korábban eldöntött alapvető szempontoknál. Másfelől a jelöltsége iktatásának esetén előfordulhat az a helyzet, hogy ha senki nem fellebbezi meg az indulását az alkotmánybíróságon, és Călin Georgescu részt vesz a választáson, az eredményt az alkotmánybíróság kénytelen utólag érvényteleníteni,

mivel „a jelöltsége nyilvánvalóan már a jelölési iratcsomója benyújtása előtt nem felelt meg az iktatás feltételeinek” – állt a döntésben.

korábban írtuk

Elemző: óriási visszaélések előtt nyitják meg az utat Georgescu választási kizárásával
Elemző: óriási visszaélések előtt nyitják meg az utat Georgescu választási kizárásával

Óriási visszaélések előtt nyitják meg az utat Călin Georgescu választásról való kizárásával – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt Románia-szakértő a Központi Választási Iroda (BEC) és az alkotmánybíróság döntése kapcsán.

A BEC megállapította, hogy az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint az elnökjelölteknek tisztelniük és védelmezniük kell a demokráciát. Călin Georgescu jelöltsége pedig nem felel meg a törvényes feltételeknek, mivel „a választási eljárás szabályainak megszegésével éppen a demokrácia védelmére vonatkozó kötelezettséget sértette meg (...)”, ugyanis a demokrácia a „tisztességes és a polgárok akaratát csorbítatlanul és egyenlően érvényesítő” választásokon alapul.

Döntése szerint az intézmény relevánsnak tartja, hogy a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat figyelembe vette a jelölt viszonyulását az államelnöki esküből fakadó kötelezettségeihez. Leszögezte azt is: ebben a határozatában az elnökválasztás érvénytelenítésével együtt az alkotmánybíróság Călin Georgescu jelöltségének jogszerűtlenségét is megállapította, ennek megfelelően elfogadhatatlan, hogy ugyanez a személy indulhasson az új elnökválasztáson.

korábban írtuk

Elfogadhatatlan a nyomásgyakorlás az alkotmánybíróság elnöke szerint
Elfogadhatatlan a nyomásgyakorlás az alkotmánybíróság elnöke szerint

Semmilyen nyomásgyakorlással nem lehet befolyásolni vagy fenyegetni az alkotmánybíróságot – szögezte le pénteken Marian Enache, a taláros testület elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

A PNL szükségből és feltételekhez kötötten támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

A PNL szükségből és feltételekhez kötötten támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Évről évre több halálos áldozatot követel a hőség Európában – Romániában is ezrek életét veszélyezteti

Egyre súlyosabb egészségügyi következményekkel jár a klímaváltozás az európai városokban: a hőséggel összefüggő halálozások száma az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett.

Évről évre több halálos áldozatot követel a hőség Európában – Romániában is ezrek életét veszélyezteti
2026. október 17., szombat

Drónfenyegetés a Fekete-tengeren: Franciaországtól kap védelmi segítséget Románia

Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök – közölte pénteken Brüsszelben Nicușor Dan.

Drónfenyegetés a Fekete-tengeren: Franciaországtól kap védelmi segítséget Románia
2026. október 16., péntek

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
Hirdetés