
Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerint a kisebbségvédelmi keretegyezmény húsz évvel ezelőtti elfogadása óta a romániai politikusok kisebbségekhez való viszonyulása eljutott „az asszimilációs politikáktól és a többség homogén kultúrájának a meghatározásától” (...) „a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”.
2015. július 09., 13:012015. július 09., 13:01
2015. július 09., 14:582015. július 09., 14:58
A tárcavezető minderről a Nemzeti kisebbségek Európában – kihívások és perspektívák című temesvári nemzetközi konferencián beszélt szerdán. Szavait a külügyminisztérium közleménye idézte.
Aurescu közismertnek tartotta, hogy Románia az interkulturalitás pártolásával modellértékű kisebbségvédelmi politikát folytat, amely meghaladja a nemzetközi szabályozásokat. Kifejtette, az interkulturalitást a multikulturalitás továbbfejlesztett változatának tekinti, „amely egyaránt szolgálja az etnikai, nyelvi, kulturális és vallási identitások megőrzését és megnyilvánulását, és a kölcsönös elismerésen és tiszteleten, valamint az etnikumközi párbeszéden alapuló integráló és toleráns kulturális tér kialakítását”.
A miniszter szerint Románia megértette, hogy a kulturális sokszínűség a demokrácia, valamint a tiszteleten és békés együttélésen alapuló társadalom alapvető értéke.
Aurescu azt is megjegyezte, hogy a kisebbségek védelmét biztosító jogszabályokat folyamatosan javítani kell, és meg kell feleltetni a változó valóságnak. Fontosnak tartotta ugyanakkor az államközi párbeszédet és a nemzetközi együttműködést a „kisebbségekhez tartozó személyek” jogainak védelmében. Úgy értékelte, a romániai német kisebbség ügyeivel foglalkozó román–német vegyes bizottság erre jó példaként szolgálhat.
A román külügyminisztérium, a Romániai Német Demokrata Fórum, valamint a németországi Konrad Adenauer Alapítvány és a Kelet-Európai Német Kultúra Alapítványa által közösen szervezett temesvári konferencián részt vettek a román–német vegyes bizottság társelnökei: George Ciamba román külügyi államtitkár és Hartmut Koschyk német parlamenti képviselő, a német szövetségi kormány megbízottja.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!