Hirdetés

AUR, a politikai manele virtuóza – Pászkán Zsolt elemző szerint álarcként viseli a szélsőséges párt a rendszerellenességet

Hulladékszórakoztatás. Az AUR „fogyasztói igények” kielégítésére jött létre •  Fotó: Facebook/AUR

Hulladékszórakoztatás. Az AUR „fogyasztói igények” kielégítésére jött létre

Fotó: Facebook/AUR

A „hulladékszórakoztatás”, a „politikai manele” a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) fő műfaja, a rendszerellenesség csupán álca – fejtette ki a Krónikának Pászkán Zsolt politikai elemző. A szakértő szerint a párt felemelkedése – a felmérésekben már a második, harmadik helyen szerepel – azon választóknak köszönhető, akik körében erre a stílusra van igény. Közöttük pedig magyarok is akadnak.

Balogh Levente

2022. február 05., 13:092022. február 05., 13:09

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) utóbbi hónapokban mutatott növekedése jelenleg – még – konjukturális jellegű, azaz elsősorban a politikai színpad sajátosságaiból, a többi politikai tényező hibáiból táplálkozik, és kisebb mértékben tekinthető szerves fejlődésnek – jelentette ki a Krónika kérdésére Pászkán Zsolt, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője. A nagybányai születésű Románia-szakértő kifejtette:

a román politika „fősodrában” mindig is jelen voltak a szélsőséges és a „rendszerellenes”, vagy „rendszertagadó” álcát magukra öltő erők.

Hirdetés

„Ugyanúgy, ahogy a román politika „rendszert” alkotó pártjai is csak álarcként viselnek valamilyen ideológiai mázt, a híressé vagy inkább hírhedtté vált „tartalom nélküli formának” megfelelve, a „rendszer” bírálói, tagadói is csak álarcként öltik magukra ezt a szerepet. A közvélemény többsége pedig nagyjából így is kezeli az egész színjátékot, a kereskedelmi-bulvár televíziókból megszokott, üres szellemi kalóriákkal telepumpált „hulladékszórakoztatás” (angol kifejezéssel „trash-reality”) egyik vállfajaként fogyasztja ezt a kínálatot.

Rövidebb-hosszabb időszakra létrejönnek rajongótáborok, óriási szenvedélyek csapnak össze, majd szalmalángként ellobbannak, és a közönség keres magának valamilyen más szórakozást.

Akár a hajdani újságíró Corneliu Vadim Tudor-féle Nagy-Románia Pártról (PRM), akár a hajdani tévés Dan Diaconescu pártjáról, akár a szintén a médiából a politikába átigazolt Claudiu Târziu és a közösségi médiában befutott George Simion által vezetett AUR-ról, vagy a szintén közösségi médiás akciócsoportokból párttá alakult Mentsétek meg Romániát Szövetségről van szó, ugyanazt a politikai „manelét” biztosították és biztosítják harminc éve a közönség arra fogékony, nagyjából változatlan méretű, körülbelül 20-30 százalékos részének, miközben valójában nem megkérdőjelezik, hanem éppenséggel kiegészítik és erősítik a „rendszert”.

korábban írtuk

A nevető harmadik: a koalíciós csörte közepette második politikai erővé avanzsált a szélsőséges AUR
A nevető harmadik: a koalíciós csörte közepette második politikai erővé avanzsált a szélsőséges AUR

Miközben koalíciós csörte gyúr az energiaszámlák témájában és késnek a valós megoldások az országot sújtó társadalmi, gazdasági problémákra, a romániai lakosság egyre nagyobb hányada szimpatizál a szélsőséges AUR-ral.

Egyes magyarok is vevők Simionék üzeneteire

A magyarok egy része is vevő a politikai „manelére”, és újabban a tudományosra is és – magyar forrás hiányában – az AUR-tól várják ezen igényük kielégítését – mondta Pázskán Zsolt lapunk azon kérdésére, miért lehet az AUR egyes magyarok körében is népszerű. És nemcsak azért, mert az AUR, a folyamatosan bővülő médiakínálata egyik elemének a mutációja révén, már körülbelül másfél éve magyar nyelven is biztosítja az oltás- és tudományellenes szellemi táplálékot. „Hanem azért is, mert ezt sem a magyarországi, sem az erdélyi, székelyföldi, partiumi, bánsági magyar sajtó nem (nagyon) biztosítja számukra (az utóbbi időszakban a magyarországi Mi Hazánk kampányához csatlakozott egyik portál képezi az egyetlen kivételt).

A közösségi médiában már bő egy éve zajlik egy, látszólag Magyarországról indult és elsősorban a Székelyföldet megcélzó oltásellenes kampány, és számos többé vagy kevésbé népszerű csoportokban zajlik a járvány „manelésítése”,

de az AUR az egyetlen olyan tényező, melynek révén a magyarok erre fogékony része úgy érezheti, hogy van „beleszólása” a dolgokba. Külön tanulmányt érdemelne az a folyamat, melynek végén a kezdetben még „oláhozó” magyarországi „székely” szervezetek szinte naponta osztanak meg közösségi médiás felületeiken AUR-os és más román oltásellenes tartalmakat, román nyelven, felirat nélkül! – hangsúlyozta az elemző.

Akár még kormánytényező is lehet az AUR

Kérdésünkre, hogy lehet-e valamikor kormánytényező az AUR, Pászkán Zsolt kifejtette, az elmúlt harminc év azt mutatta, hogy

ezek a látszólag „rendszertagadó” pártok csak ideig-óráig tudtak érdekesek maradni a rendkívül laza kötődésű követőik, támogatóik számára.

A Nagy-Románia Párt azért volt viszonylag hosszabb életű, mert a média sokkal drágább műfaj volt, mint manapság. Televízió és rádió viszonylag kevés volt, a meglévőket könnyebb volt ellenőrzés alatt tartani, a működtetés drága és bonyolult volt.

Ezért nem véletlen, hogy a 2000-es évekre a megújulni képtelen Vadim Tudor-féle társaság háttérbe szorult, és helyét a romániai „hulladékszórakoztatás” egyik meghatározó figurája, Dan Diaconescu lett.

Majd a tévét felváltották a közösségi média és a különböző videómegosztók, elterjedtek a remek kamerákkal felszerelt okostelefonok és az így létrejött új médiapiacot elárasztó, általában rendkívül gyenge minőségű „tartalmak” a politikai műsorok minősége iránti igényt is jelentősen leszállították.

„Ehhez a legjobban az USR és az AUR tudtak alkalmazkodni, ami biztosította bejutásukat a parlamentbe. A választási rendszer, a választási kampányok jellege viszont jelenleg mégiscsak az olyan szervezeteknek, pártoknak kedvez, melyek szervezetileg, logisztikailag jól struktúráltak, a lehető legkisebb települési egységig biztosítják a jelenlétet, a formális és az informális információcserét. Az USR példája mutatja a legjobban, hogy megfelelően kiépült szervezeti struktúra nélkül be lehet jutni a parlamentbe, esetleg meg lehet szerezni néhány nagyváros polgármesteri tisztségét, de ez a támogatottság nagyon viszonylagos, és könnyen elpárologhat.

Idézet
Az AUR és elsősorban George Simion el is indított egy agresszív terepmunkát, de még túl korai megállapítani, hogy ennek mennyi a valós eredménye.

Ha sikeres lesz, akkor nem zárható ki, sőt nagyon valószínűvé válik az AUR részvétele egy koalícióban, akár a PSD-vel, akár a PNL-vel is” – összegzett a Krónikának Pászkán Zsolt.

korábban írtuk

Simion hazugságaival támad a magyar ellenzék: botrányt okozott Madridban az AUR hívatlanul megjelent vezetője
Simion hazugságaival támad a magyar ellenzék: botrányt okozott Madridban az AUR hívatlanul megjelent vezetője

George Simiont, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnökét nemcsak hazugságon fogták, az is kiderült: biztonságiak vezették ki őt a konzervatív pártok madridi tárgyalásának helyszínéről, ahova hívatlanul érkezett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

PNL-szenátor: Nem kizárni, meghallgatni kell Veșteát

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora, Sorin Cîmpeanu szerint a párt vezetősége hétfőn 17 órakor kezdődő ülésén vitatja meg Adrian Veștea miniszterelnök-jelölésének ügyét.

PNL-szenátor: Nem kizárni, meghallgatni kell Veșteát
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Kelemen szerint kérdéseket vet fel Veștea jelölésének módja, de az RMDSZ leül vele tárgyalni

Az RMDSZ egyelőre nem foglal állást Adrian Veștea miniszterelnök-jelölésével kapcsolatban. A szövetség vezetői megvárják, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) miként viszonyul Nicușor Dan államfő váratlan döntéséhez.

Kelemen szerint kérdéseket vet fel Veștea jelölésének módja, de az RMDSZ leül vele tárgyalni
2026. június 14., vasárnap

Volt alkotmánybíró: az államfőnek konzultálnia kellett volna a pártokkal a jelölt nevesítése előtt

Tudorel Toader volt alkotmánybíró szerint Nicușor Dan államfőnek konzultálnia kellett volna a parlamenti pártokkal, mielőtt Adrian Veșteát nevesítette miniszterelnök-jelöltnek.

Volt alkotmánybíró: az államfőnek konzultálnia kellett volna a pártokkal a jelölt nevesítése előtt
2026. június 14., vasárnap

Az USR is eldönti hamarosan, hogy támogatja-e Adrian Veșteát

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetősége vasárnap 19 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt – tájékoztatott a párt sajtószóvivője, Cristian Seidler.

Az USR is eldönti hamarosan, hogy támogatja-e Adrian Veșteát
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Tovább mélyül a válság a PNL-ben: Veștea békülne, Falcă kizárná

Adrian Veștea szerint miniszterelnök-jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Ezzel szemben Gheorghe Falcă PNL-s európai parlamenti képviselő vasárnap Veștea kizárását kérte a pártból.

Tovább mélyül a válság a PNL-ben: Veștea békülne, Falcă kizárná
2026. június 14., vasárnap

Az RMDSZ hamarosan dönt, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt

Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.

Az RMDSZ hamarosan dönt, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt
2026. június 14., vasárnap

Ki az új miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea?

A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.

Ki az új miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea?
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

„Gyorsabban csalódtunk benned, mint Iohannisban” – Dühödt kommentáradat zúdult Nicușor Danra

Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.

„Gyorsabban csalódtunk benned, mint Iohannisban” – Dühödt kommentáradat zúdult Nicușor Danra
2026. június 14., vasárnap

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan

Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan
2026. június 14., vasárnap

Sokakat őrizetbe vettek a Jupiter hadművelet keretében

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.

Sokakat őrizetbe vettek a Jupiter hadművelet keretében
Hirdetés
Hirdetés