2007. augusztus 02., 00:002007. augusztus 02., 00:00
A NewsIn hírügynökség értesülései szerint az általános emelkedés tízszázalékos, a legkisebb vekni ára így tegnaptól elérte a 90 banit, azaz átlagban tíz banival kerül többe. A gyártók továbbra is hangsúlyozzák, hogy a mostani csak az áremelkedés első szakasza, ugyanis a számítások szerint a kenyér ára körülbelül 40 százalékkal ugrik meg év végéig.
A hazai vállalatok és a kormány között egyébként vita robbant ki a kenyérre kirótt hozzáadottérték-adó (TVA) hét százalékra történő csökkentése miatt. A kabinet szerint ebben a kérdésben a kormánynak ki kell kérnie az Európai Unió engedélyét, mivel a kenyér nem szerepel azon termékek listáján, amelyek TVA-jának csökkentését tervbe vették. A Versenytanács vizsgálatot indított a kenyér- és gabonapiacon, miután egyes információk szerint a gyártók több megyében is előre megegyeztek az árak alakításáról. Ráadásul Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő a kabinet tegnapi ülésén felszólította az illetékes szerveket, hogy kezdeményezzenek vizsgálatot valamennyi vállalatnál. A vizsgálat során a gyártók által bejelentett valamennyi előállítási költséget felmérnek. Ahol mesterséges költségnövelést tapasztalnak, akár be is zárathatják az egységeket. Decebal Traian Remeş, az agrártárca vezetője szerint a vizsgálat fényt deríthet arra, mennyire indokolt a drágítás, illetve a TVA csökkentése. „Ez utóbbi mindenképpen meg fog történni, viszont csak a szegmensen belüli adócsalások kiszűrése után, és csakis a további áremelkedés megfékezése végett. A cél nem a vállalkozók előnyös helyzetbe hozása” – figyelmeztetett a miniszter.
A sütőipari áremelkedéseken kívül a Román Posta Rt. is jelentős drágítást vezetett be augusztus elsejétől. Egyes szolgáltatások ára 6,15 és 100 százalék közötti arányban nőtt. Az egyik legjelentősebb emelkedés a levelek kézbesítési díját érinti: tegnaptól hatvan százalékkal kell többet fizetnünk a hagyományos levelek elküldéséért. A legmagasabb díjat a nyomtatványok továbbításáért számolja fel a posta, mostantól a jelenlegi ár kétszeresét kell kifizetni a napilapok, magazinok, könyvek, katalógusok és reklámanyagok kézbesítéséért. Mindezek mellett súlyuktól függetlenül megugrott a csomagok és az ajánlott küldemények kézbesítési díja is. Augusztus elseje azonban nem csupán áremelkedéseket hozott: az autósok számára jó hír, hogy az Európai Unió területén autóval közlekedő román és bolgár állampolgároknak nincs szükségük többé zöldkártyára, az éves felelősségbiztosítás ugyanis ezentúl az EU egész területén érvényes.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.