
Raed Arafat ismertette a hatóságok földrengés esetén tanúsított készültségi szintjét
Fotó: Raed Arafat/Facebook
Pánikot idézne elő a vészjelzés, és az idő túl rövid ahhoz, hogy bármit is tegyünk földrengés esetén, ezért nem kap a lakosság RO-Alert üzenetet – jelentette ki Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának (DSU) vezetője. Elmondta azt is, mit tapasztalt földrengés idején Dél-Amerikában.
2024. szeptember 17., 16:012024. szeptember 17., 16:01
Raed Arafat a Digi24 portálnak nyilatkozva elmondta,
„A riasztás nagyon jól működne adott esetben a gáz- és áramellátás leállítására, meg kell tanítani a lakosságot, hogy megértse: ha megkapja az üzenetet, van néhány másodperce, hogy lekapcsolja a gázt, az áramot. A földrengésriasztás esetén fennáll annak a kockázata, hogy az emberek akkor vagy egy-két másodperccel azelőtt kapják meg a figyelmeztetést, amikor bekövetkezik a földrengés” – mondta a katasztrófavédelem vezetője.
„Például amikor Mexikóban jártam, egy perc vagy valamivel több telt el a két pillanat közt. Szállodában voltam éppen, megkaptam az üzenetet, hogy jön a földrengés, meneküljünk. A 8. emeleten tartózkodtam és néhány másodperc múlva elkezdett mozogni a föld.
Hozzátette, rengeteg vita folyik a témában, és ezek a viták addig fognak folyatódni, amíg egységes jó megoldás.

Az országos földfizikai intézet hétfő este 5,2-ről 5,4-re módosította a Buzău megyében aznap 17:40-kor bekövetkezett földrengés erősségét.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!