
Kár, hogy Victor Pontának nincs szüksége útlevélre ahhoz, hogy Erdélybe jöjjön, mert ebben az esetben nemkívánatos személlyé lehetne nyilvánítani – jelentette ki Daniel Buda, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezetének elnöke.
2013. szeptember 05., 09:452013. szeptember 05., 09:45
A politikus a miniszterelnök egy szerdai kijelentésére reagált, miszerint Emil Boc, a PDL korábbi elnöke, Kolozsvár jelenlegi polgármestere miniszterelnökként „semmit sem tett Erdélyért.” Ponta ezt arra reagálva mondta, hogy Boc szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a kormánynak vissza kellene vonnia a verespataki aranybányaprojekt engedélyezéséről szóló törvénytervezetet, mivel az alkotmányellenes, ugyanis olyan jogkörökkel ruház fel egy magáncéget, amelyek csupán a kormányt vagy a helyi hatóságokat illetik meg.
Ponta szerint ugyanakkor a verespataki beruházásból származó bevételeket elsősorban a regionális projektekre szánt költségvetésbe irányjtják, és leszögezte: Boc semmit sem tett Erdélyért. „Be kell fejeznünk az észak-erdélyi autópályát, amely létfontosságú Erdély számára, és amelyet 2005-ben szintén a PD miniszterei akasztottak meg. De sehogyan sem vagyunk rá képesek. Olcsóbb földgázt akarunk, de nem termelhetjük ki. Autópályákat akarunk, de nem készíthetünk terveket. Ez a stílus – miközben négy évig nem tettek semmit, de most mást sem engednek, hogy tegyen valamit – sajnos nagyon kisszerű módja az ország ügyeivel való törődésnek” – hangoztatta Ponta.
Daniel Buda a kormányfő ezen kijelentéseire reagálva leszögezte: az a megállapítás, hogy Boc semmit sem tett Erdélyért, képmutató, és politikai infantilizmust jelez. „Victor Ponta megpróbálja palástolni, hogy képtelen Románia valós problémáit kezelni, ezért Emil Bocot dobálja sárral, aki kijuttatta Romániát a gazdasági válságból, és bátorította a beruházásokat a legfontosabb ágazatokban, megteremtve azokat az anyagi forrásokat, amelyekből ön, Ponta úr, újra kiegészíthette a béreket. Ponta úr, sajnálom, hogy nincs szüksége útlevélre ahhoz, hogy belépjen Erdélybe, hogy azt mondhassuk: nemkívánatos személlyé nyilvánítjuk” – jelentette ki Buda.
A politikus szerint Emil Boc idejében kiegyensúlyozottá váltak a befektetések Erdélyben, amely a szocialista kormányok alatt – Năstasétól Pontáig – mindig „Hamupipőkének” számított.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!