
A következő években sem épül meg az észak-erdélyi autópálya Székelyföld közelében haladó Torda–Brassó szakasza, helyette az Európai Unió által finanszírozott dél-erdélyi sztrádával létesítenének gyorsforgalmi összeköttetést Torda és Szászsebes között – közölte Dan Şova a Realitatea hírtelevízió műsorában.
2013. április 23., 15:532013. április 23., 15:53
Az országos jelentőségű infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter a Ponta-kormány autópálya-építési terveiről elmondta, április 30-ig megállapodnak az amerikai Bechtel vállalattal az észak-erdélyi sztráda építésére vonatkozó szerződés felbontásáról, majd a pálya első, Kolozsvár és a magyar határ közti szakaszát, amelynek egyes részein a munkálatok mintegy 40 százaléka elkészült, koncessziós partnerek bevonásával próbálják befejezni.
Şova szerint a Torda és Brassó közötti szakaszon semmi nem történt, még a kisajátításokat sem kezdték el, ugyanakkor közölte: találtak egy pénzügyi megoldást arra, hogy a Torda–Szászsebes útvonalon összekössék az észak- és dél-erdélyi autópályát. A miniszter szerint a 78 kilométeres szakasz mintegy 800-900 millió euróba kerülne és ennek 85 százalékát uniós forrásokból teremtenék elő. Hozzátette, ezt a sztrádaszakaszt 2015-ben adnák át a forgalomnak.
A Székelyföldet érintő másik autópályáról, amely Marosvásárhelyt a Gyergyói medencén keresztül Jászvásárral kötné össze, Dan Şova annyit mondott, hogy az a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartozik, és a magánszféra bevonásával, PPP-konstrukcióban épülhet meg; a határidőt illetően azonban nem bocsátkozott becslésekbe.
Az Adrian Năstase vezette kormány 2003-ban kötötte meg az amerikai Bechtellel a Bors–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó nyomvonalon haladó, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződést. A pályából a Kolozsvárt elkerülő 52 kilométernyi szakaszt adtak át a forgalomnak. Az eredetileg 2,2 milliárd euróra becsült szerződés alapján a román állam 1,35 milliárd eurót fizetett ki az amerikai óriásvállalatnak, de a szerződés felbontásáért Bukarestnek kártérítést is kell fizetnie, amelynek mértéke egyelőre nem ismeretes.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!