
Kemény ítélet. Crin Antonescu volt államfőjelölt az államfőt és a miniszterelnököt is alaposan kiosztotta
Fotó: Tuchiluș Alex
Nicușor Dan államfő teljesen alkalmatlan a külpolitikára, marginalizálja Romániát a fontos európai döntésekben, ami miatt Bukarest már nem számít a nyugati vezetőkkel folytatott párbeszédben, így az elnök reakcióképtelensége „szégyen” a románok számára – jelentette ki Crin Antonescu, a jelenlegi kormánykoalíció három pártjának korábbi államfőjelöltje, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke.
2026. január 28., 10:002026. január 28., 10:00
2026. január 28., 10:112026. január 28., 10:11
Antonescu erről egy, a Gândul portálnak adott podcastinterjúban beszélt kedden.
Az egykori pártelnök szerint
Véleménye szerint nem politikai erőről vagy feltételek szabásáról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy aktívan jelen legyen a döntéshozatalban.
A volt liberális vezető összehasonlította Románia helyzetét a régió többi országával, rámutatva, hogy azok vezetői láthatóak és hangosak a fontosabb európai vitákban, míg Románia hiányzik az élvonalból.
– mondta Antonescu.
Antonescu rámutatott, hogy más országok, például Finnország és Lengyelország, képesek hangot adni véleményüknek, és folyamatosan jelen vannak a fontos tárgyalásokon, függetlenül attól, hogy álláspontjuk népszerű-e vagy sem.
„Nézzük meg Finnország elnökét. Nem is beszélve Lengyelországról és másokról. Azok az emberek ott vannak. Lehet, hogy egyetértünk velük, vagy nem, lehet, hogy dicsérjük őket, vagy átkozzuk őket, de ott vannak” – tette hozzá.
Az interjú során Crin Antonescu tovább ment, és kijelentette, hogy a probléma már nem az alkalmazkodás vagy a munkakör elsajátítása, hanem egy strukturális probléma, amelyet megoldhatatlannak tart.
– tette hozzá.
A volt elnökjelölt kategorikus volt, amikor megkérdezték, hogy van-e még esély a helyzet javítására, és kijelentette, hogy a jelenlegi államfő nem válhat hiteles vezetővé a nemzetközi porondon.
„Nem látom, ki és hogyan tudná Nicușor Dant tájékoztatni és véleményt nyilvánítani a külpolitikáról vagy erről az országról. Ez helyrehozhatatlan” – vélekedett a volt elnökjelölt.
Antonescu keményen bírálta Ilie Bolojan PNL-es miniszterelnököt, a párt elnökét is.
Arra a felvetésre, hogy Bolojan autoriter stílusa a liberalizmus ügyét szolgálja-e, Antonescu kifejtette: egy erős vezető felemelkedése „örömre” ad okot, amely nem veszi figyelembe azokat a módszereket, amelyekkel az adott vezető elnyeri a szimpátiát – a fontos az, hogy nyerjen.
„Amíg egy vezető, mint például Bolojan, felemelkedőben van, nem számít, milyen értékekkel, milyen eszközökkel, milyen diskurzussal szerez pontokat, mindenki örülni kezd: »nézzétek, felemel minket, nézzétek, felvisz minket«. Nem a liberalizmus ügyéről van szó” – mondta Antonescu.
Hozzátette, hogy
„Úgy vélem azonban, hogy a kampány több okból is kudarcra van ítélve (...)” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy szerinte a végéhez közeledik-e Bolojan kormányzása, Antonescu kitérően válaszolt.
– mondta Antonescu.
Szerinte Bolojan már nem képviseli a klasszikus liberális értékeket.
A volt elnökjelölt azt állítja, hogy
Rámutatott: a jó közigazgatási vezető és a jelentős politikai vezető közötti különbségek óriásiak, és hogy a közigazgatási tapasztalat nem elegendő az állam legfőbb pozícióihoz.
Mint ismeretes, Crin Antonescu a tavalyi, megismételt elnökválasztáson a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ közös jelöltjeként indult, de nem jutott be a második fordulóba, miután csupán a harmadik helyen végzett George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a függetlenként induló Nicușor Dan mögött.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!