2012. szeptember 27., 09:202012. szeptember 27., 09:20
„Tiszteletben tartom a törvényeket, amelyeket elfogadnak, és amelyeket az államfő kihirdet, nem a formális dolgokról van szó, hanem arról, hogy a politikai kapcsolatok szintjén nem ismerem el ennek az elnöknek a legitimitását” – szögezte le Antonescu.
A szenátus elnöke úgy fogalmazott: mivel szerinte Băsescu nem legitim államfő, „túl sok” az a két év, amelyet mandátuma lejártáig az államfői hivatalban kell töltenie. Mgjegyezte ugyanakkor: azt követően, hogy az alkotmánybíróság helyben hagyta a Központi Választási Iroda (BEC) által közölt eredményeket, miszerint a kormánypártok által Băsescu leváltására kezdeményezett július 29-i népszavazás érvénytelen volt, nem lehetett tovább halogatni Băsescu visszatértét, mivel az további problémákat okozott volna. „Például az ország az IMF hitelrészleteitől függ, ha pedig azok nem érkeznek, a nyugdíjakat sem tudjuk kifizetni” – ecsetelte Antonescu. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az államfő politikai roncs.
„Az az ember, aki azt a megaláztatást követően, hogy az emberek azt mondták: távozzon, mégis viszszatért, rosszban sántikál. A probléma nem az, hogyan viselkedik a Cotroceni-palotában, hanem az, mit tegyünk az ügyészséggel, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanáccsal, hogy helyreálljon a rend., hogy ne viselkedjenek politikai pártként vagy annak civil támogatójaként” – hangoztatta Antonescu.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.