Hirdetés

Antonescu Băsescu lemondását követeli

Miközben Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke Traian Băsescu elnök lemondását kérte nagyobbik lánya, Ioana földügylete miatt csütörtökön, az államfő cáfolta, hogy törvénytelen körülmények között jutott volna lánya több mint egymillió eurós hitelhez egy közel háromszáz hektáros Călăraşi megyei földterület megvásárlásakor.

Balogh Levente

2013. november 21., 18:312013. november 21., 18:31

Crin Antonescu csütörtökön úgy vélte: az egyetlen „egészséges” megoldás az ország számára és az újabb politikai háborúskodás elkerülése érdekében az lenne, ha az államfő lemondana.

Băsescu viszont szerda este a B1 televízióban leszögezte: a földügylet tisztességes körülmények között történt, ennek nyomán egyszerű politikai játszmának minősítette azt, hogy a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) szenátusi különbizottságot hozott létre a hitelt folyósító CEC Bank működésének kivizsgálására, a koalíció nagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy másik bizottságot is fel kíván állítani, amely kimondottan a földügyletet vizsgálná. Leszögezte: nem minősül befolyással való visszaélésnek, hogy felhívta a pénzügyminisztert a CEC Bank elnöke menesztésének megakadályozása érdekében, hiszen az negyven nappal azután történt, hogy lánya megkapta a hitelt. Mint arról beszámoltunk, Victor Ponta kormányfő többek között azt vizsgáltatná ki, hogyan kaphatta meg Ioana Băsescu egy hét alatt az egymillió eurós hitelt. Crin Antonescu tegnap jelezte: a PNL elvileg egyetért egy, az ügyet firtató vizsgálóbizottság létrehozásával, de akkor dönt róla, amikor ő akar, nem pedig Ponta utasítására, a bizottság vezetői tisztségébe pedig Ilie Sârbut, a PSD szenátusi frakcióvezetőjét – egyben Victor Ponta apósát – javasolta, azzal érvelve, hogy „jelentős politikai súllyal” rendelkező személyről van szó. A kormányfő reakciójában úgy vélekedett: viccről van szó. A közjegyzői kamara egyébként csütörtökön közölte: a földvásárlás legálisan zajlott.

Az államfő USL-ben zajló konfliktusok kapcsán úgy vélte: azok tétje az, hogy ki a „főnök” a koalícióban. Victor Ponta kormányfőt alávalóbbnak nevezte, mint az USL másik társelnökét, Crin Antonescu liberális pártelnököt, és ismét leszögezte: amennyiben ők ketten jutnak be a jövő évi elnökválasztás második fordulójába, utóbbira szavaz. A népszavazások érvényességéhez szükséges részvételi küszöbén 50-ről 30 százalékra való csökkentéséről szóló törvény kapcsán megjegyezte: miután az alkotmánybíróság alkotmányosnak minősítette, az indoklás kézhez vételétől számított tíznapos határidő lejártával aláírja azt, azonban nem zárta ki, hogy ismét a taláros testülethez fordul az ügyben. Azt pedig, hogy az új alkotmányról szóló referendumot az államfőválasztással egyszerre tartsák, a demokrácia elleni támadásnak nevezte.

A felelősségvállalással elfogadott közigazgatási törvény kapcsán Băsescu úgy vélekedett: az „közigazgatási bűncselekmény.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
Hirdetés