
Fotó: Videófelvétel/Prima TV
Jóváhagyta kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa Crin Antonescu (képünkön) államfőjelöltségét.
2025. január 21., 13:032025. január 21., 13:03
2025. január 21., 13:502025. január 21., 13:50
A párt vezetőtestületének tagja, Radu Oprea az ülés után az Agerpres szerint azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust, amelyik szintén szavazni fog Crin Antonescu elnökjelöltségének támogatásáról.
„Pontosan az történt, amit a kormánypártok vezetői már a legelejétől mondtak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy már „visszafordíthatatlan” a közös jelölt támogatása a koalícióban.
Radu Oprea elmondta, hogy a keddi döntését a PSD vezetőtestülete részben a felmérésekre is alapozta. Hangsúlyozta, hogy ezek a közvélemény-kutatások nemcsak Crin Antonescu és más elnökjelöltek támogatottságára kérdeznek rá, hanem számos olyan információra is, amelyekre szükség van egy hatékony választási kampány megszervezéséhez.
Beszélt arról is, hogy Victor Ponta esetleges elnökjelöltsége nem került szóba a PSD vezetőtestületének ülésén. Megjegyezte, hogy a pártnak csak egyetlen jelöltje lehet, aki a keddi döntés értelmében Crin Antonescu.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!