
Keményen odamondott csütörtökön Crin Antonescu, a kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke koalíciós partnerének, a Konzervatív Pártnak (PC), amellyel a Jobbközép Szövetséget (ACD) alkotják.
2013. június 27., 14:542013. június 27., 14:54
2013. június 27., 14:552013. június 27., 14:55
Antonescu leszögezte: ha a PC elégedetlen a PNL-vel megkötött együttműködési megállapodással, ki is léphet a szövetségből. Mint arról beszámoltunk, a PC elnöke, Daniel Constantin az elmúlt hétvégén jelentette be, hogy levélben fordult a PNL vezetőihez, mivel a liberálisok – szerinte – több ízben is megsértették az együttműködési megállapodást. Antonescu viszont most azt mondta: a szövetségkötés után teljesítették a PC minden követelését, így saját parlamenti frakciót alapíthattak, és kormányzati, valamint vidéki vezetői tisztségeket is kaptak.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!