Hirdetés

Államfői illetmény, szerzői jogdíj és ingatlan bérbeadásából származó pénz is gazdagította Iohannist tavaly

•  Fotó: presidency.ro

Fotó: presidency.ro

Nőtt Klaus Iohannis államfői illetményének összege tavaly a 2021-es évhez képest – többek között ez derül ki az elnök által frissen közzétett, 2022-re vonatkozó vagyonbevallásból.

Balogh Levente

2023. június 04., 17:142023. június 04., 17:14

A dokumentum szerint Iohannis tavaly összesen 181 944 lejt kapott „fizetésként”, amiért ellátja a bokros államfői teendőket. Ez havi 15 162 lejt jelent, ami azt jelzi, hogy

a 2021-eshez képest havi 200 lejjel nőtt az illetmény összege, két éve ugyanis összesen 179 507 lejt kapott.

Hirdetés

Emellett 5934 lejt kapott a Curtea Veche kiadótól szerzői jogdíjként, Iohannis ugyanis eddig három könyvet írt. Ennél jóval nagyobb összeg folyt be ingatlanok bérbeadásából: összesen 44 389 lejt kapott, ami mintegy 3000 lejjel több, mint előző évben.

A vagyonbevallásban szerepel még három ház és három társasházi lakás is, valamint egy 200 ezer lejes bankbetét.

Ennek tanúsága szerint az elnöknek tavaly 30 000 lejt sikerült megtakarítania. Az államfő nevén továbbra sem szerepel telek, sem autó, sem értéktárgy.

A vagyonbevallásban az elnök tanárnőként dolgozó felesége, Carmen Iohannis fizetése is szerepel. Eszerint

Carmen Iohannis havi 3440 lejt visz haza.

Iohannis tavaly 26 ajándékot kapott összesen 23 ezer lej értékben különböző protokolleseményeken. Ezeket azonban nem tarthatja meg, az államfői hivatalt illetik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága

Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága
2026. augusztus 28., péntek

Szociális ösztöndíj: az oktatási miniszter szerint nem ördögtől való a támogatást a tanítási időszakhoz kötni

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.

Szociális ösztöndíj: az oktatási miniszter szerint nem ördögtől való a támogatást a tanítási időszakhoz kötni
Hirdetés
Hirdetés