Alkotmányellenes a Számvevőszék működését szabályozó rendelet

Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság a Számvevőszék működését szabályozó sürgősségi kormányrendeletet. A június 14-én kibocsátott rendelet értelmében a parlament új vezetőséget nevezne ki a Számvevőszék élére, a nép ügyvédje azonban megtámadta az Alkotmánybíróságon a döntést – azzal indokolva lépését, hogy a rendelet kibocsátásakor már a parlament elé terjesztettek egy erre vonatkozó törvénytervezet.

2006. június 29., 00:002006. június 29., 00:00

Az intézmény új elnökének kinevezésére tegnap került volna sor a képviselőház és a szenátus közös plénumában. A liberális támogatottságú Octavian Ispir az Alkotmánybíróság döntése miatt azonban nem foglalhatta el új tisztségét, így elhalasztották kinevezését, az intézmény vezetője pedig a jelenlegi elnök, Dan Drosu ªaguna marad. Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök „gyanúsnak” találta a bíróság döntését, amely mögött a Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyását sejti. Tãriceanu szerint a PSD azért nem óhajtja a Számvevőszék vezetőségének leváltását, mert ezáltal felszínre kerülhetnének a 2000–2004 közötti PSD-s kormányzás idején elkövetett bűncselekmények. A kormányfő továbbá kilátásba helyezte az alkotmánybírósági döntés megfellebbezését. Dan Radu Ruºanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke kevésbé fogalmazott árnyaltan, mint a kormányfő: szerinte az „Alkotmánybíróság már nem Románia, hanem a PSD személyes intézményének számít”. Ruºanu továbbá világcsúcsnak tartja, hogy az Alkotmánybíróság a feljelentést követően két napon belül már döntést is hozott. Habár a liberálisok azzal vádolták a szociáldemokratákat, hogy ők állnak az alkotmánybírósági döntés hátterében, Cristian Diaconescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője szerint a PSD valójában támogatta a liberálisok kezdeményezését, hogy új vezetőséget állítsanak a Számvevőszék élére. A szenátor tiltakozásképp bejelentette: az alkotmánybírósági döntés ellenére lemond a pártban betöltött tisztségeiről. Mircea Geoanã pártelnök úgy vélte, Diaconescu elvesztését nehezen emésztené meg az amúgy is hitelességi krízisben szenvedő PSD, azonban reményét fejezte ki, hogy a szenátor visszavonja lemondását.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét