Hirdetés

Alkotmány: népszavazás csak jövőre?

Akár a jövő év végén esedékes elnökválasztásig is kitolhatja a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) az alkotmánymódosítás jóváhagyásáról szóló népszavazást – jelentette ki szerdán este Crin Antonescu, az USL társelnöke, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Balogh Levente

2013. június 27., 09:022013. június 27., 09:02

Erre azért lehet szükség, mert – mint arról beszámoltunk – az alkotmánybíróság szerdán alkotmányosnak minősítette ugyan az USL kezdeményezése nyomán elfogadott törvényt, amely 50-ről 30 százalékra szállítja le a népszavazások érvényességéhez szükséges részvételi arányt, de csak abban az esetben, ha azt csupán a hatályba lépése után egy évvel kezdik alkalmazni. Ez ugyanakkor megakadályozza az USL-t abban, hogy a parlament által ősszel elfogadandó alkotmánymódosítás szövegét még idén könnyedén elfogadtassák egy népszavazáson.

Crin Antonescu elmondta, a részvételi küszöb csökkentését többek között azért vezették be, hogy azon polgárok, akik élni kívánnak szavazati jogukkal, véleményt nyilváníthassanak a jelentős kérdésekben. Az 50 százalékos részvételi arány ugyanis Antonescu szerint megakadályozta őket ebben. A politikus bírálta az alkotmánybíróságot, mondván: az alkotmányban sehol sem szerepel, hogy bizonyos törvények hatályba lépése és alkalmazása között egy évnek kell eltelnie, így ezt a bírák „maguktól” találták ki, és úgy vélte, ismét kilenc ember áll szemben milliókkal. Antonescu közölte: a népszavazás időpontjáról az USL-en belül döntenek, de nem zárta ki, hogy csak jövőre tartják meg, egy olyan időpontban, amely maximális érdeklődésre tarthat számot a választópolgárok részéről – például az elnökválasztásokkal egy időben.

Az alkotmánymódosítás szükségességét azzal indokolta, hogy anélkül nem lehet létrehozni a régiókat, a régiók nélkül pedig továbbra sem sikerül hatékonyan felhasználni az európai uniós forrásokat. Mint arról beszámoltunk, a részvételi küszöb leszállítására vonatkozó, az USL javaslatára beterjesztett jogszabálymódosítást május végén fogadta el a parlament, de az ellenzék az alkotmánybírósághoz fordult, mivel ennek nyomán már a választópolgárok töredéke is dönthet a polgárok egészét érintő, lényeges ügyekben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés