
Anamaria Gavrilă szerint Ilie Bolojan „súlyosan” túllépte ügyvivő államelnöki hatáskörét
Fotó: Facebook/Anamaria Gavrilă
A Fiatal Emberek Pártja (POT) hétfőn bejelentette, hogy elindítja az eljárást Ilie Bolojan menesztésére a szenátusi elnöki tisztségből, illetve Románia ügyvivő elnöki tisztségéből, mivel az alakulat véleménye szerint a politikus „fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra”.
2025. március 03., 19:212025. március 03., 19:21
A párt hétfői közleménye idézi Anamaria Gavrilă pártelnököt, aki szerint Ilie Bolojan „súlyosan” túllépte ügyvivő államelnöki hatáskörét, amikor a romániaiak által nem támogatott döntéseket hozott Románia számára.
„Bolojan túllépi ügyvivő elnöki hatáskörét, és jogtalanul vonja be Romániát a nemzetbiztonságot érintő döntésekbe. Nincs joga ahhoz, hogy a románok támogatása nélkül döntsön a védelmi költségek növeléséről és a fegyverkezés fokozásáról.
Bolojan bármilyen katonai vonatkozású döntése, amely szembemegy a washingtoni irányvonallal, visszavonhatatlan következményekkel járó nemzetbiztonsági konfliktusba sodorhat minket” – idézi a POT közleménye Gavrilă pártelnököt.

Meggyőződésünk, hogy a NATO fontos védőpajzs marad nemcsak Európában, hanem a világ más részein is, és az Egyesült Államok továbbra is a stabilitás garanciája lesz – jelentette ki pénteken Ilie Bolojan ügyivő államfő.
Az ellenzéki politikus azt állítja, hogy a romániaiak a szombati fővárosi tüntetésen kifejezték azon akaratukat, miszerint Romániának a Washingtonnal közös utat kell választania, Bolojan pedig döntéseivel lábbal tiporja „a románok akaratát”.
Gavrilă szerint Bolojan súlyosan vét a nemzetbiztonság ellen azzal is, hogy megtagadta Románia amerikai nagykövetének, Andrei Murariunak a visszahívását, aki a Trump-adminisztráció elleni kijelentéseivel megpróbálta Romániát egy külföldi konfliktusba belesodorni.
A POT elnöke szerint Bolojan menesztése mellett szól az is, hogy
Gavrilă azt is felrója az ügyvivő államfőnek, hogy „a mai napig nem szolgált magyarázattal a romániaiaknak arról, hogy miért érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulóját”.
„Tekintettel arra, hogy Ilie Bolojan még koalíciós partnerei felé sem tartja be a szavát – mivel, bár kezdetben kijelentette, hogy Crin Antonescut támogatja, most azt látjuk, hogy a saját jelöltségéért kampányol –, hogyan várhatjuk el tőle, hogy betartsa a romániaiaknak adott szavát? Mindezeket az okokat figyelembe véve a POT kezdeményezi Ilie Bolojan tisztségből való elmozdítását, hogy megszabadítsa Romániát a nemzetbiztonságot fenyegető valós veszélytől” – idézte az Agerpres Anamaria Gavrilăt.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
szóljon hozzá!