
Álhír álhír hátán. A képviselőház a romániai polgárok biztonsága érdekében tette lehetővé a légteret megsértő orosz drónok lelövését
Fotó: román védelmi minisztérium
Az ország légterébe behatoló drónok lelövését lehetővé tevő és a katonai missziók békeidőben történő bevetéséről szóló törvény parlamenti elfogadása tömeges félretájékoztatási kampányt gerjesztett Romániában a TikTok-on és a Facebookon, amelyek célja a pánikkeltése – figyelmeztet a védelmi minisztérium.
2025. február 20., 12:002025. február 20., 12:00
A képviselőház az orosz drónok megsemmisítésével kapcsolatos jogszabály mellett szerdán fogadta el a román állam területén békeidőben végrehajtandó katonai missziókról és műveletekről szóló törvénytervezetet, amely tartalmazza azokat az eljárásokat, amelyekkel
A képviselőház az első kamara, amelyik foglalkozik az üggyel, így a törvénytervezet a szenátus elé kerül, ez lesz a döntéshozó testület.
Ez utóbbi azért fontos, mert az ukrajnai háború kezdete óta több orosz harci drón is megsértette Románia légterét, sőt számos harci eszköz román területen zuhant le és robbant fel.
A védelmi minisztérium arra figyelmeztet, hogy a két törvényjavaslat elfogadása széleskörű félretájékoztatási kampányt és hamis információkat generált, amelyeket számos romániai felhasználó tömegesen terjesztett különböző digitális platformokon.
„Nem ez az első alkalom, hogy hamis információkat, manipulációkat és a kontextusból kiragadott túlzásokat terjesztenek a nyilvánosságban ezekkel a projektekkel kapcsolatban.
– közölte a tárca.
A védelmi minisztérium arra figyelmeztet, hogy a különböző felhasználók által a Facebookon és a TikTokon terjesztett üzenetek hamisan és a valósággal ellentétesen nélkül állítják, hogy:
„Mindezek az állítások és az ezekből származtatott egyéb állítások hamisak! (...) Az ilyen dezinformáció és manipuláció a nemzeti szuverenitás és biztonság aláásására tett kísérletnek minősül” – tette hozzá a védelmi minisztérium.
Ausztriában tesz hivatalos látogatást szerdán és csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök Christian Stocker kancellár meghívására. Útban Bécs felé a román kormányfő találkozik majd magyar hivatali partnerével, Orbán Viktorral is.
Felelősséget vállalt kedden a parlamentben a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért.
Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert.
Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.
Ha a koalíció bármely tagja a bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, az a koalíció felbomlását jelenti – szögezte ke kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A múlt hét román politikát megrengető eseménye volt Ionuț Moșteanu védelmi miniszter lemondása volt. A román politikában nem ritkák a „kozmetikázott” önéletrajzok, miként a plágium sem a szakdolgozatok vagy a doktori disszertációk elkészítése során.
A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.
Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.
szóljon hozzá!