2008. január 08., 00:002008. január 08., 00:00
A döntés indokául azt hozták fel, hogy aggasztó méreteket öltött a fogyasztás, ami az infláció növekedéséhez vezet, és növeli a külkereskedelmi deficitet. A kamatnövelés a jegybanki politika szigorodásának újabb jele, miután tavaly október 31-én egyszer már ugyancsak fél százalékkal növelték az irányadó kamatot. A jegybank egyidejûleg közölte, hogy rövidtávon romlottak az inflációs kilátások. Márciusban a tizenkét havi infláció a rendszerváltás óta legalacsonyabbra, 3,66 százalékra csökkent, azóta gyorsul, fõleg az élelmiszerárak miatt, amelyek a rossz termés miatt emelkednek. De ehhez hozzájárul a kiskereskedelmi forgalom rohamos növekedése is. A jegybank szerint a fogyasztás növekedése annak tudható be, hogy a bérek is magasabbak, ám ez utóbbiak növekedése messze meghaladja a termelékenységét. A központi pénzintézet szerint mindez rontja az ország külföldi versenyképességét. Hírösszefoglaló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).