2013. január 11., 05:592013. január 11., 05:59
Mint arról beszámoltunk, Ponta múlt pénteken jelentette be, hogy jogi, külpolitikai és kisebbségügyi tanácsadójává nevezi ki Frundát, aki 1990 és 2012 között folyamatosan tagja volt a bukaresti parlamentnek, a december 9-i választások nyomán azonban elvesztette szenátori mandátumát.
Frunda egyébként egy szerda esti televíziós műsorban úgy vélekedett: a román alkotmány első cikkelye, amely nemzetállamként határozza meg Romániát, érzelmi alapú meghatározás, amely nem jár politikai következményekkel.
A politikus a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva emlékeztetett: az alkotmány csupán néhány sorral lejjebb már megemlékezik a nemzeti kisebbségekről. „Egyszerűen érzelmi alapú meghatározásról van szó. Mi azonban egyenlők akarunk lenni a többségiekkel. Egyébként Románia költségvetését már nem Bukarestben rögzítik, hanem Brüsszelben” – ecsetelte Frunda. Úgy vélte, az egységes és oszthatatlan nemzetállamra vonatkozó cikkelyt akkor törlik az alkotmányból, amikor lesz olyan román párt, amely hajlandó ezt felvállalni.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.