2012. július 25., 09:342012. július 25., 09:34
A hatóság képviselői tegnap reggel országszerte 256 helyszínen tartottak házkutatást. Az akció Bukarest és nyolc Kárpátokon túli megye mellett Bihar és Temes megyét is érintette. A banda tagjai bukaresti, Ilfov megyei és giurgiui cégek közreműködésével cukorral kereskedtek, illetve azt importáltak más európai uniós tagállamokból. A tranzakciókat azonban vagy nem rögzítették a könyvelésben, vagy meg nem történt ügyleteket rögzítettek, hogy illegálisan áfát igényelhessenek vissza. Az ügyletekben részt vett egy Giurgiu megyei bűnszervezet, az úgynevezett Butoane-klán is.
A bűnözők tevékenységét az adóhatóság (ANAF) több vezetője is támogatta. Érintett az ügyben Nicuşor Drăgan, az ANAF vezérigazgató-helyettese és Dan Stroe beszerzési igazgató, valamint a megyei pénzügyőrségek több munkatársa. Cezar Măgureanu ügyét külön eljárás során vizsgálják majd, mivel szenátori mandátuma mentelmi jogot biztosít számára. A szenátor határozottan cáfolta, hogy érintett lenne a csempész- és adócsalási ügyekben, mint mondta, az érintett cégek egyike a vejéé, azonban nincs köze semmilyen bűncselekményhez. Az ügyben tegnap 125 embert kísértek be kihallgatásra.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.